Nyitókép: SASCHA STEINBACH

Nagy László beleszólt a Veszprém edzőválasztásába

Infostart
2018. október 11. 13:19
A magyar kézilabdázás ikonja maga adott tippet munkaadóinak arra, Ljubomir Vranjes után ki legyen az edző az Építőknél.

Három hét, három Bajnokok Ligája-csata, három edző - ez most a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának sorsa. Az egyesület ikonja, Nagy László az SzPress Hírszolgálatnak nyilatkozva el is mondta: ez most tényleg egy új és egyedi helyzet, amihez csapatuk minden tagja a lehető legnagyobb odaadással és fegyelemmel igyekszik igazodni.

Igaz, ami igaz, a távozott Ljubomir Vranjest átmenetileg Gulyás István követte, majd megérkezett David Davis, ő viszi Montpellier-be az Építőket. Az idei BL-döntőben győztes franciák négy vereség után fogadják a Veszprémet, és ha szombaton sem győznek, máris búcsúznak a világ legrangosabb klubsorozatától.

"Mindent, amit csak lehet, be fognak vetni, és nem túlzás azt állítani, hogy egy életéért harcoló sértett vad vár ránk a most következő csoportmérkőzésen. Nekünk az idegenbeli győzelem a kiutat, nekik hazai pályán a menekülőpályát jelentheti”

- hangsúlyozta Nagy László.

A 37 esztendős kézilabdázó nem tagadja, az ő véleményét is kikérte a klub a Vranjes-utód kiválasztása előtt.

"A választás egy fiatal, de máris rendkívül tapasztalt spanyol szakemberre esett, aki minden bizonnyal visszahozza a spanyolos kézilabdát Veszprémbe. Ha a szegedi férfi és a győri női csapatra, vagy úgy általában az európai kézilabdázás edzői szereposztásaira gondolunk, aligha lehet rossz irányról beszélni, legkevésbé pedig vakvágányról" - fogalmazott Nagy László, aki szerint

az elmúlt évek kimagasló klubsikerei mögött az esetek többségében hispániai mesterek csapatépítő munkája és taktikai tudása állt.

Nagy ellenfélként ismerte meg David Davist, aki az ő barcelonai évei alatt előbb a Ciudad Real, majd az Atlético Madrid játékosa volt, Davist pedig jól kiegészítheti a "megkérdőjelezhetetlen kvalitású" Carlos Pérez másodedző.