Nyitókép: MTI//Illyés Tibor

Három visszatérő Rossi keretében, Dárdai Palkóról is beszélt

Infostart
2018. október 1. 16:19
Számos korábbi honvédos játékosát behívta a görögök és az észtek elleni Nemzetek Ligája-selejtező 24 fős keretébe a szövetségi kapitány. Három újoncot is avathat, köztük az izgatott lipcseit, Willi Orbant.

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapiránya hétfő délután kihirdette 25 fős névsorát azon játékosokból, akik pályára léphetnek a csapat két októberi Nemzetek Ligája-mérkőzésén - előbb október 12-én Görögországban, majd három nappal később Észtországban.

A három újonc, Willi Orban, Holender Filip és Baráth Botond (utóbbi kettő a Honvédban volt játékosa Rossinak, Eppel Mártonhoz és Gróf Dávid kapushoz hasonlóan) közül minden bizonnyal Willi Orban behívása a legnagyobb meglepetés. Őt még Bernd Storck nézte ki a nemzeti csapat számára, ám akkor még szóba került, hogy a játékos – származása alapján – német vagy lengyel válogatott is lehet.

– Nagyon boldog vagyok, hogy csatlakozhatok a magyar válogatotthoz – kezdte első nyilatkozatát az RB Leipzig védője.

– Egy profi játékos számára, aki olyan helyzetben van mint én, nagyon komoly és nehéz feladat arról dönteni, hogy mely válogatottban szeretne játszani. Én azonban meghoztam ezt az elhatározást, és örülök, hogy a magyar nemzeti csapatban játszhatok.

Kifejezetten segítette a döntését, hogy csapattársától, Gulácsi Pétertől csak jókat hallott a keret játékosairól és a szakmai stáb tagjairól, valamint a szurkolókról is. Kellemes izgatottság van benne már most, a kerethirdetéskor is, és alig várja, hogy egy hét múlva megkezdje a felkészülést a magyar válogatottal.

Marco Rossi kapitány a következőket mondta:

– Egy Bundesligában játszó labdarúgó kétségtelenül komoly erősítést jelent a válogatott számára. Régóta figyelik a magyar szövetségi kapitányok, és személy szerint és is figyeltem a teljesítményét. Nem árulok el titkot azzal, hogy

Dárdai Palkó U21-es válogatottba történő meghívását is terveztük

Michael Boris szövetésgi edzővel, Palkó azonban még nem döntötte el, hogy a magyar vagy a német válogatottat szeretné erősíteni. Édesapjával egyeztettem és jeleztem felé, hogy Palkóról semmiképp sem szeretne lemondani a magyar válogatott. Abban maradtunk, hogy Palkó fejlődése érdekében hagyunk számára időt ennek megfontolására, hiszen – ahogy Willi Orban esetében is láthattuk – egy fiatal játékos számára ez nehéz döntés, ugyanakkor más nem határozhat ebben a kérdésben helyette.

Willi Orban akár már október 12-én, Görögország ellen bemutatkozhat a magyar válogatottban, ami a gyorsított honosítási eljárásnak is köszönhető.

A Nemzetek Ligája harmadik és negyedik játéknapjára készülő csapatnak ezúttal tagja lesz Gyurcsó Ádám, Nagy Dominik, valamint Németh Krisztián is. Nagy Dominik, mint az MLSZ.hu összeálításában közölte, Gyurcsóhoz hasonlóan 2017. júniusában lépett pályára a válogatottban. Németh Krisztián legutóbb idén márciusban, Kazahsztán ellen játszott a nemzeti csapatban, és akkor gólt is szerzett.

Marco Rossi ezúttal is a szokásos elvek mentén választotta ki a nagyjából 50 megfigyelt játékos közül azokat, akikre az októberi két mérkőzésen számít.

– Ezúttal egy kicsit

bővebb keretet állítottam össze, hiszen mindkét mérkőzésünket idegenben játsszuk, így gondolnom kellett arra, hogy az első mérkőzésen akár sérülés is előfordulhat, vagy valaki sárga lapok miatt nem léphet pályára Észtországban

– mondta a szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak. A kerettagok kiválasztásakor ezúttal is a fizikai állapot, az edzettség, illetve a szezonban eddig lejátszott meccsek száma volt az elsőszámú szempont.

A kerettagok többsége vasárnap este érkezik meg Telkibe, Athénba pedig csütörtökön délelőtt utazik el a csapat. A görög fővárosból egyenesen Tallinnba, az Észtország elleni mérkőzés helyszínére utazik a válogatott.