Kínában egyre több a fertőzött, de magyar érintettje nincs a járványnak - a nap hírei

Infostart
2020. január 25. 21:15
Kínában már 41 ember halt bele a koronavírus okozta tüdőgyulladásba; a járványnak továbbra sincs magyar érintettje. Magyarország lesz a 2024-es női kézilabda Európa-bajnokság társrendezője. Börtönbe került az ukrán utasszállító lelövésének iráni.

Kínában a hatóságok hétfőtől leállítják az összes csoportos utazást bel- és külföldre egyaránt, hogy meggátolják az új koronavírus okozta járvány terjedését. A pekingi illetékesek vasárnaptól leállítják a fővárosból induló távolsági buszjáratokat is. A kór halálos áldozatainak száma 41-re nőtt, a fertőzötteké pedig világszerte megközelíti az 1400-at. A koronavírus Európában elsőként Franciaországban jelent meg. A francia egészségügyi hatóságok közölték: mindhárom beteg jól van.

Továbbra sincs magyar érintettje a Kínából kiinduló koronavírus okozta járványnak - közölte a külügyminisztérium tájékoztatásért felelős államtitkára. Menczer Tamás elmondta: Magyarországon két gyanús esetet vizsgáltak, de egyiknél sem igazolódott be a fertőzés. Hozzátette: a kínai hatóságok lezárták Vuhan várost és az azt körülvevő Hopej tartományt, így a tárca senkinek sem javasolja az odautazást. Az államtitkár szólt arról is, hogy négy Vuhanban dolgozó magyar állampolgárról tudnak, valamint egy magyar férfival tartják a kapcsolatot Hopej tartományban, ők mindannyian jól vannak, azt azonban egyelőre nem tudni, mikor hagyhatják el a térséget.

Magyarország rendezheti Ausztriával és Svájccal közösen a 2024-es női kézilabda Európa-bajnokságot. Erről a kontinentális szövetség rendkívüli közgyűlése döntött Stockholmban. Kocsis Máté a magyar szövetség elnöke hangsúlyozta: a kontinensviadal megrendezése nem igényel semmilyen infrastrukturális beruházást, mivel a Debreceni Főnix-csarnok a rendelkezésre áll, a fővárosban pedig a 2022-es férfi Európa-bajnokságra felépül a Népliget melletti multifunkciós nagy csarnok.

Összesen 460 körözött embert fogott el a Budapesti Rendőr-főkapitányság az elmúlt évben. Sulányi Vilmos, a BRFK célkörözési osztályának vezetője elmondta: a nagyszámú elfogás annak köszönhető, hogy sikerült koncentrálni az erőket, illetve kísérleti jelleggel az utcai akciók helyett a körözöttek felderített tartózkodási helyein jelentek meg az elfogó egységek.

Csúcstalálkozót hívott össze az Európai Unió következő hétéves keretköltségvetésének megvitatására az Európai Tanács elnöke. Charles Michel hangsúlyozta: a február 20-ai tanácskozáson kompromisszumot vár a tagállami vezetőktől. A 2021 és 27 közötti uniós büdzsé kérdése megosztja az unióban maradó 27 országot, ráadásul a brit kilépés miatt kevesebb elosztható pénz marad.

Börtönbe kerültaz ukrán utasszállító lelövésének iráni felelőse - közölte az iráni külügyminiszter. A Teheránból Kijevbe tartó járat január 8-án, röviddel a felszállás után zuhant le, a gépen tartózkodó 176 ember meghalt. Az iráni vezetés csak napokkal később ismerte el, hogy az utasszállítót a légvédelem lőtte le tévedésből.

Irakbanösszesen négy ember meghalt és csaknem 50 megsebesült, amikor a biztonsági erők megrohamozták a kormányellenes tüntetések fő helyszíneit. A razziák azután kezdődtek, hogy a több millió követővel rendelkező Muktada asz-Szadr síita vallási vezető bejelentette, hogy hívei felfüggesztik részvételüket a megmozdulásokban.

A közel-keleti keresztények sorsáról is tárgyalt a katolikus egyházfő az iraki elnökkel. Ferenc pápa és Barhám Száleh a vatikáni megbeszélésen elsődleges célnak nevezte Irak újjáépítését és stabilitásának megteremtését. Hangsúlyozták: szavatolni kell a történelmi keresztény közösség biztonságát és fennmaradását.

Törökországban folytatódik a péntek esti földrengés túlélői utáni kutatás. Az ország délkeleti részét sújtó 6,8-as fokozatú földmozgás után a hatóságok 22 halálos áldozatról adtak hírt, a sérültek száma meghaladja az ezret.

Washingtonban a demokrata párti törvényhozók szerint az amerikai elnök közvetlen veszélyt jelent a demokráciára. Adam Schiff, a képviselőház hírszerzési bizottságának demokrata párti elnöke, az elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárásban azzal vádolta Donald Trumpot, hogy magáévá tette az orosz propagandát az Egyesült Államok nemzetbiztonságának rovására.