Nyitókép: Facebook /

Teherán: likvidálták az Iráni Forradalmi Gárda szóvivőjét is

Infostart
2026. március 20. 11:34
Ali Mohammed Naini egy ellene irányuló, célzott légicsapásban vesztette életét.

Az Iráni Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) ismerte el, hogy meghalt a szervezet szóvivője, Ali Mohammad Naini. Mielőtt a gárda média arca lett volna, számos fontos pozíciót töltött be testület és a perzsa állam vezetésében.

Például 2014-ben a teheráni városházán kulturális tanácsadóként dolgozott, az ugyancsak a forradalmi gárda kötelékében szolgáló akkori polgármester, Mohammed Bager Galibaf polgármester mellett. Ezzel párhuzamosan a gárdához szorosan kötődő félkatonai szervezet, a Baszidzs és az IRGC kulturális ügyekért felelős, helyettes parancsnoka is volt.

Az 1957-es születésű Ali Mohammad Naini a gárdában a legalacsonyabb tábornoki rendfokozatig – a más fegyveres erőknél nem létező –, úgynevezett al-dandártábornokságig vitte.

Csütörtök este Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő azt mondta: „Porrá zúzzuk őket, hamuvá”. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államokkal együtt „óriási eredményeket értünk el, többek között a diktátor, a katonai és politikai vezetés csúcsa, valamint a Forradalmi Gárda és a Baszidzs vezetőinek likvidálását.”

Nem számít, ki váltja fel őket, „gondoskodunk róla, hogy a Forradalmi Gárdánál a váltások nagyon rövidek legyenek” – ígérte. „A gyilkosok mellett több száz indítóállást és rakétát semmisítettünk meg, és folyamatos, napi szinten mérünk rájuk csapásokat a levegőben, a szárazföldön, a föld alatt és most már a tengeren is” –mondta az izraeli miniszterelnök.