Ez az adat a Transpetrolnak rendszeresen megküldött szállítási harmonogram aktuális verziójából származik, amely által a szállítás újraindításával kapcsolatban már más lehetséges időpontokat is közöltek korábban.
A szlovák gazdasági minisztérium mostani közleménye szerint az ukrán fél nem pontosította, hogy ezúttal miért került sor az újraindítás időpontjának későbbre halasztására.
A Transpetrollal közölt tranzitterv kedden frissített változata február 26-ban jelöli meg a Barátság kőolajvezetéken történő olajszállítás újraindításának időpontját, a tranzitterv hétfői változatában azonban még február 25-i dátum szerepelt – írta a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség, rámutatva, hogy az ukrán fél által hivatkozott dátumok folyamatosan változnak.
A szlovák gazdasági tárca keddi közleményében arról is írt, hogy aktuális információkkal rendelkeznek arról a tűzesetről is, amely a Barátság kőolajvezeték egyik oroszországi szakaszán, a Kalejkino szivattyúállomásnál történt. Mint írták: a hozzáférhető műszaki információk alapján úgy tudják, hogy a szivattyúállomást ért károsodás nem olyan mértékű, hogy az befolyásolná a Szlovákiába irányuló leendő tranzitot.
A Mol Csoport közleménye szerint folyamatosan egyeztetnek ukrán partnereikkel a szállítás lehetséges újraindításáról, de még nem érkezett hivatalos üzenet a szállítás újraindításáról. Az ukrán fél tehát eddig csak Szlovákiának erősítette meg a szállítás újraindulását. Magyarország számára nem érkezett hivatalos üzenet a kőolajvezeték újbóli üzembe helyezéséről – írta a Mandiner.