- Ismét órákra leállt a forgalom egy dán repülőtéren, F–16-os vadászgépek telephelyénél
- Oroszok zavarhattak egy NATO-missziós gépet Kalinyingrád környékén
- „Lelőjük a légterünket megsértő orosz gépeket” – közölték a lengyelek után a svédek is
- ENSZ-figyelmeztetés: veszélyben Európa biztonsága
- Tusk figyelmeztet: Lengyelország le fogja lőni a légterét sértő tárgyakat
Ionut Mosteanu az elnöki hivatalban tartott tanácskozás után elmondta: a román légteret megsértő katonai drónok és repülőgépek azonosításáról, elfogásáról és végső esetben lelövéséről a NATO-eljárásai alapján ezentúl a katonai parancsnokság dönthet.
Felidézte: Romániában egy idén tavasszal kihirdetett törvény és egy júliusban kiadott miniszteri rendelet szabályozza a légtérsértés esetén követendő eljárást, amelyet most a nemzetbiztonsági testület kiegészített. A CSAT egyebek mellett meghatározta, hogy milyen típusú objektumokat kell védeni a drónok ellen. A listát akár ideiglenes objektumokkal is kiegészíthetik, amikor például egy olyan épületet, vagy szabadtéri rendezvényt kell védeni, ahol állam- vagy kormányfők vannak jelen – magyarázta.
A miniszter szerint most már nemcsak a távirányítású, hanem a hagyományos katonai repülőgépek esetében is a légtérvédelemért felelős, szolgálatban lévő katonai parancsnok hozhatja meg a végső döntést a légtérsértő repülőgép lelövéséről, de ez csak a legvégső lehetőség, amennyiben az nem hajlandó azonosítani magát és felszólításra sem hagyja el Románia légterét.
A román légteret megsértő civil repülőgépek esetleges lelövéséről szóló döntést továbbra is csak a védelmi miniszter hozhatja meg.
„A döntés a civil repülőgépek esetében, amikor a pilóta nem azonosítja magát, vagyis úgynevezett »renegáttá« válik, a miniszteré, mert politikai szempontokat is mérlegelni kell, legyen szó akár egy kis repülőgépről, amely egy műszaki meghibásodás miatt is elveszítheti a kommunikációs képességét, akár egy második szeptember 11-i esetről, amely remélem, soha többé nem ismétlődik meg egyetlen ország területén sem” – mondta a román védelmi miniszter.
Két hete az ukrán kikötői infrastruktúra elleni orosz légitámadás idején sértette meg a román légteret egy drón. Az elfogására küldött két F–16-os vadászgép pilótáinak volt engedélyük a kilövésre, de a járulékos kockázatok elemzése nyomán végül nem nyitottak tüzet.