Nyitókép: Donald Trump amerikai (b) és Hszi Csin-ping kínai elnök a világ 19 legfejlettebb gazdaságú és vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő húszas csoport, a G20 oszakai csúcstalálkozóján. MTI/AP/Susan Walsh

Megegyeztek a TikTokról: Donald Trump két órán át tárgyalt Hszi Csin-pinggel

Infostart / MTI
2025. szeptember 20. 08:33
Donald Trump amerikai elnök „nagyszerűnek” nevezte a kínai elnökkel folytatott pénteki telefonbeszélgetését, amiről elmondta, hogy csaknem két órán keresztül tartott, és számos témát érintett. Trump közölte: a jövő év elején Pekingbe utazik.

Elnöki rendeleteket írt alá Donald Trump a Fehér Házban, és ebből az alkalomból válaszolt újságírói kérdésekre is. Ekkor mondta el, hogy Hszi Csin-pinggel elsősorban a TikTok közösségi videóalkalmazás amerikai vállalatának eladásáról beszéltek, és megszületett a megállapodás. Az amerikai elnök elmondta, hogy a világ legnagyobb befektetői közé tartozó amerikai üzleti érdekeltségek készen állnak arra, hogy bekapcsolódjanak a folyamatba, de hozzátette, hogy a megállapodást aláírása még hátravan.

Donald Trump szerint Kína is azt szeretné, ha az Egyesült Államokban tovább működne a jelenleg kínai kézben lévő alkalmazás.

Az Egyesült Államokban jogszabály írja elő, hogy a kínai tulajdonos, a ByteDance értékesítse az alkalmazás Egyesült Államokban működő leányvállalatát. A törvény amerikai nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozik. A határidőt hivatalba lépése óta Donald Trump elnök többször elhalasztotta, azzal érvelve, hogy szeretné fenntartani a fiatalok körében népszerű videóalkalmazás működését. Az amerikai jogszabály szerint ha a megszabott határidőig a kínai tulajdonos nem adja el az amerikai TikTok leányvállalatot, akkor annak működését az Egyesült Államok blokkolja.

Donald Trump megerősítette, hogy a Hszi Csin-pinggel folytatott telefonbeszélgetésen egyetértettek az orosz–ukrán háború lezárásának szükségességében, és az amerikai elnök közölte, hogy kínai hivatali partnere segítséget ígért abban, hogy elérjék a konfliktus végét. Emellett szóba került a gázai helyzet is az amerikai–kínai államfői megbeszélésen.

Donald Trump bejelentette, hogy a jövő év elején Pekingbe utazik, a kínai elnök washingtoni látogatása pedig szintén a tervek között szerepel.

Donald Trump hivatalba lépése után vámháborút robbantott ki Kína ellen is, és rendkívül feszült a két nagyhatalom viszonya. Trump hivatalba lépése után 145 százalékra emelte a kínai termékekre kivetett vámokat. Erre Kína 125 százalékos, amerikai árukra kivetett vámmal reagált. A hvg.hu összefoglalója szerint mivel a konstrukció gazdasági szempontból fenntarthatatlan lett volna, májusban a két fél Genfben ült tárgyalóasztalhoz, melynek eredménye mindkét oldalról 115 százalékos csökkentés lett, amelyet 90 napra tartottak fenn – ezt hosszabbította meg augusztusban mind a két fél, így jelenleg november 10-ig a kínai árukra kivetett vámok 30, az amerikai árukra kivetett kínai vámok 10 százalékon állnak.

Az amerikai elnök tegnap azt is közölte, hogy tárgyalások vannak az Egyesült Államok és Afganisztán között a bagrami légitámaszpont ismételt amerikai kézbe vételéről. Donald Trump megismételte, hogy óriási hibának tartja azt, hogy a 2021-es afganisztáni kivonulás során az amerikai erők a támaszpontot is feladták, ami a világ egyik legnagyobb teherbírású repülőgép-leszállópályájával rendelkezik.