Nyitókép: Getty Images

Kiterjeszti a légtér ellenőrzését a Bundeswehr Lengyelország felett

Infostart
2025. szeptember 12. 21:15
Friedrich Merz kancellárral az élen a német kormány már korábban elítélte, hogy orosz katonai drónok sértették meg Lengyelország légterét. A Bundeswehr a történtek nyomán úgy döntött, hogy megerősíti a légtérfelügyeletet Lengyelország felett. A berlini külügyminisztériumba bekérették az orosz nagykövetet.

Az ARD közszolgálati médium beszámolója szerint az intézkedés újabb Eurofighter repülőgépek bevetésével történik. Eszerint a balti államokban és Lengyelországban eddig vállalt kötelezettségek mellett most kiterjesztik, illetve meghosszabbítják a lengyel légtér ellenőrzését. Stefan Kornelius kormányszóvivő szerint az ellenőrzést eredetileg szeptember végéig tervezték, a történtek nyomán azonban december végéig folytatják.

A Bundeswehr eddig Patriot légvédelmi rendszerrel, valamint járőrrepülésekkel járult hozzá a három balti NATO-ország támogatásához. A védelmi minisztérium megerősítette, hogy az Eurofigther repülőgépek számát is növelik. A kormányszóvivő ennek kapcsán úgy fogalmazott, hogy a légierő biztosítja a hadműveleti készenlétet. Utalt arra is, hogy fokozni kívánják Ukrajna támogatását is. Uniós szinten pedig a német kormány egy újabb erőteljes szankciócsomag elfogadtatására törekszik Oroszország ellen.

Friedrich Merz kancellár már első nyilatkozatában „meggondolatlan és agresszív cselekedetnek” nevezte a lengyel légtér orosz drónokkal történt megsértését. Hasonlóan nyilatkozott Johann Wadephul külügyminiszter is, aki úgy úgy értékelte, hogy a német Patriot légvédelmi rakéták lengyelországi állomásoztatása katonai szükségszerűség.

Boris Pistorius védelmi miniszter kezdettől fogva azon az állásponton volt, hogy az orosz drónokat szándékosan állították a lengyel pályára, és arra figyelmeztetett, hogy hibrid támadások és drónberepülések révén az orosz erők provokációinak folyamatos fenyegetése alatt van a balti térség és Közép-Európa légtere.

Legfrissebb értesülések szerint péntek délelőtt a lengyel légtér megsértésére válaszul bekérették a külügyminisztériumba Oroszország berlini nagykövetét. Vlagyimir Putyin orosz elnök cselekedetei veszélyesek és elfogadhatatlanok – indokolt a minisztérium az X platformon.