Nyitókép: MTI/EPA/Moj News/Azin Haghighi

Megvan az iráni elnök halálával kapcsolatos vizsgálat előzetes eredménye

Infostart
2024. május 24. 11:27
Nem találtak lövedék vagy más gyanús tárgy ütötte nyomokat az Ebrahim Raiszi iráni elnököt szállító, Irán északnyugati részén lezuhant helikopter roncsain a síita állam hadseregének előzetes, csütörtök éjjel közzétett vizsgálata szerint.

Az IRNA iráni állami hírügynökség által is közzétett jelentésben elmondták, a helikopter végig az előre kijelölt útvonalon haladt, a pilóta pedig mintegy másfél perccel a szerencsétlenség előtt vette fel a kapcsolatot az elnöki helikopter-konvoj másik két járművével.

A zuhanás után a helikopter azonnal kigyulladt.

Az erős köd és az alacsony hőmérséklet nehezítette a mentést, így a vasárnap délután szerencsétlenül járt helikopter roncsait végül hétfőn hajnalban találták meg – olvasható a jelentésben, amelyben hozzátették, hogy a legénység és a légiirányítás közötti beszélgetésben „nem találtak semmi gyanúsat”.

A hadsereg részéről bejelentették azt is, hogy a vizsgálat folytatódik és a későbbiekben további részleteket fognak közzétenni.

Raiszi vasárnap Kelet-Azerbajdzsán tartományba utazott, hogy Ilham Aliyev azeri elnökkel együtt felavassa a két ország által az Arasz folyón emelt harmadik duzzasztógátat. Az őt és a külügyminisztert, Hoszein Amirabdollahiánt – valamint a többi között a tartomány kormányzóját – szállító helikopter a visszaúton, az azeri határhoz közeli Varzekán városa mellett zuhant le.