Nyitókép: MTI/AP/Reuters pool/Hollie Adams

Felbukkant a nyilvánosság előtt a rákkal küzdő brit uralkodó

Infostart
2024. március 31. 16:29
Daganatos betegségének diagnózisa óta először jelent meg III. Károly a nyilvánosság előtt.

III. Károly király – az anglikán egyház legfőbb világi vezetője – és felesége, Kamilla vasárnap részt vett a windsori királyi rezidencia Szent György-kápolnájában tartott húsvéti istentiszteleten.

Az egyórás ünnepi szertartás után a királyi házaspár személyesen köszöntötte az üdvözlésükre összegyűlt tömeget, és sok emberrel hosszasabban elbeszélgettek.

A Buckingham-palota – a királyi család londoni hivatala – február elején jelentette be részletek nélkül, hogy a 75 esztendős III. Károlynál orvosai daganatos betegséget diagnosztizáltak, és az uralkodó kezelése megkezdődött.

A király ellátja hivatalos államfői teendőit, megkapja a kormányzati iratokat és rendszeres heti audiencián fogadja Rishi Sunak miniszterelnököt is.

Hivatalos programokon azonban a diagnózis csaknem két hónappal ezelőtti bejelentése óta nem vett részt, és a vasárnapi windsori húsvéti szertartás volt az első alkalom, hogy megjelent a nyilvánosság előtt.

Nem volt jelen a kápolnában Vilmos trónörökös – Károly fia – és felesége, Katalin walesi hercegnő.

Katalin tíz napja bejelentette, hogy nála is daganatos betegséget diagnosztizáltak, és jelenleg ő is kezelésben részesül.

A 42 éves hercegnő januárban hasüregi műtéten esett át, és az első orvosi szakvélemény az volt, hogy a beavatkozást nem rákos elváltozás tette szükségessé.

A műtét a hivatalos tájékoztatás szerint sikeres volt, de az utána elvégzett vizsgálatok kiderítették, hogy mégis daganatos megbetegedésről van szó.

A Kensington-palota – Vilmos és Katalin londoni hivatala – sem a műtét okáról, sem a hercegnő betegségének pontos jellegéről nem közölt részleteket, és az sem ismeretes, hogy III. Károlynak milyen daganatos betegsége van.

A walesi hercegnő karácsony óta egyetlen hivatalos programon sem vett részt. Állapotáról a brit sajtóban és a közösségi médiafelületeken számtalan találgatás keringett egészen addig, amíg Katalin személyesen be nem jelentette, hogy daganatos megbetegedéssel kezelik.

Az udvar illetékeseinek háttértájékoztatói szerint a közeljövőben nem várható a hercegnő visszatérése közéleti feladatainak ellátásához.