- Magyarics Tamás: márciusra rendeződik a Donald Trump indulása körüli helyzet
- Ezek foglalkoztatják most leginkább az amerikai választókat
- A poklot emlegette és szinte mindenkit odaküldött Donald Trump karácsony alkalmából
- Özönlenek a migránsok az USA-ba – Brazília lehetne most a kulcs
- Donald Trump nem nézi tétlenül, hogy nem hagyják indulni a választáson
Joe Biden hivatalban lévő amerikai elnök múlt hétvégén a Pennsylvania állambeli Blue Bellben hivatalosan is elindította kampányát. Beszédében azt hangoztatta, hogy Donald Trump kész lenne feláldozni a demokráciát saját hatalomra kerülése érdekében. Azzal vádolta elődjét, hogy nem ítélte el a politikai erőszakot, amikor 2021. január 6-án Donald Trump hívei ostrom alá vették a Capitolium épületét.
Donald Trump erre reagálva az Egyesült Államok legrosszabb elnökének nevezte Joe Bident, aki szerinte „igazi fenyegetést jelent a demokráciára, és rombolja az országot”. A korábbi elnök ismét elmondta: „a demokraták elcsalták az előző választást, és most is erre készülnek, ami nem fog sikerülni, mert megmutatták, hogy mennyire rosszak és inkompetensek”.
Meredek kezdés
Csizmazia Gábor az InfoRádióban elmondta: a kampány nem most kezdődött, gyakorlatilag több mint egy éve zajlik, a múlt hét végi hivatalos demokrata kampányindítóval azonban felgyorsulnak az események, mozgalmas és izgalmas időszak következik. A szakértő hozzátette: Joe Biden a múlt heti kampánygyűlésen lényegében a harmadik birodalomhoz, illetve a nácikhoz hasonlította Donald Trumpot és közvetve a követőit is. Mint fogalmazott, a válasz nem okozott meglepetést, nem számít újdonságnak, hogy Donald Trump változatlanul alkalmatlannak tartja a hivatalban lévő amerikai elnököt a pozíció betöltésére.
Az elemző szerint kölcsönös adok-kapokról van szó, ami megszokott jelenség, ugyanakkor megjegyezte, hogy „eléggé meredek ilyen felhanggal indítani” rögtön az elején.
Mindezek alapján arra számít, hogy durvább kampány lesz, mint amilyen volt a 2020-as elnökválasztás előtt.
A kampány részének tekinthető az is, hogy Colorado állam legfelsőbb bírósága decemberben hozott határozatában már az előválasztási indulás lehetőségéből is kizárta Donald Trumpot, aki fellebbezett az ítélet ellen. Február 8-án várható döntés az ügyben a legfelsőbb bíróságon. Csizmazia Gábor emlékeztetett, hogy Colorado állam legfelsőbb bírósága az Egyesült Államok alkotmányára hivatkozva megállapította, hogy a korábbi elnök zendülésben, lázadásban és a tömeg uszításában is érintett a 2021. január 6-i történésekkel összefüggésben. A vád szerint Donald Trump felbujtóként vett részt a szövetségi államhatalom megdöntésére irányuló eseményekben.
Csizmazia Gábor arra számít, hogy a Capitolum ostroma visszatérő kampányelem és „politikai érv” lesz a következő hónapokban Joe Bidenéknél. Ugyanakkor hozzátette, hogy amíg nem születik jogerős ítélet ebben az ügyben, illetve a Donald Trump elleni további eljárásokban, addig jogi szempontból nem állíthatja senki, hogy a korábbi elnök a fent felsorolt bűncselekmények szereplője vagy résztvevője volt.
A külpolitikában kevés a közös pont
A szakértő közölte: most még nehéz pontos megállapításokat tenni azzal kapcsolatban, hogy melyek lesznek Joe Biden és Donald Trump legfőbb tervei, mert jelenleg még nem ütköztetik a programjaikat. Úgy véli, a jelenlegi elnök egyértelműen folytatni szeretné az eddigi politikáját és végigvinné a demokraták meghirdetett reformjait. Ami biztosnak látszik, hogy
végleg elengedik a diákhiteleket, és az infláció lenyomására törekszenek majd.
Részben a Trump-féle program is erről szólhat majd, hiszen a republikánusok fő céljai között van a többi között az inflációcsökkentés, a gazdasági növekedés és az adócsökkentés is.
Külpolitikában viszont teljesen más irányt képzel el a két oldal. Csizmazia Gábor felhívta a figyelmet, hogy általában folytonosság jellemzi az amerikai külpolitikát, akkor is ha republikánus elnök követ demokratát vagy fordítva. Példaként hozta fel, hogy a Biden-adminisztráció a közel-keleti konfliktusban Izraelt támogatja, de nem mindegy, hogy a jövőben „milyen intenzitással” teszi ezt.
A szakértő szerint ha Donald Trump visszatér az elnöki posztra,
elképzelhető, hogy fontolóra veszi az Ukrajnának szánt támogatás, segélyezés csökkentését, Izrael esetében viszont szinte biztos, hogy ez nem jöhet szóba.
Hozzátette: ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban semmit sem lehet előre megmondani, mert a Kongresszus dönt, utóbbi soraiban pedig szintén lesz választás november 5-én.
Programok egyelőre érdemben nem hangoztak el a felek részéről, a pontos, részletes elképzelésekről akkor tudhatunk meg többet, amikor a pártkonvenciókon eldől, ki lesz a republikánusok, illetve a demokraták elnökjelöltje. A republikánus oldalon ez július 18-án derül ki, míg a demokraták augusztus közepén jelentik be hivatalosan kit indítanak a választáson. Hivatalos programot ezt követően hoz majd nyilvánosságra a két párt.