Nyitókép: Anton Petrus/Getty Images

Ukrajna bepereli Magyarországot és még két uniós tagállamot

Infostart
2023. szeptember 18. 10:10
Jogi lépéseket tesz hétfőn Ukrajna három EU-tag szomszédjával szemben a Kereskedelmi Világszervezetnél, amiért azok betiltották az országból származó gabona értékesítését.

Mint ismert, szeptember 15-én lejárt az ukrán gabona uniós behozatali tilalma több kelet-európai országban, és Brüsszel nem hosszabbította meg ezt a szabályozást. Emiatt a magyar kormány - több másik mellett - nemzeti hatáskörben döntött, ám nem egyszerűen kitolta a határidőt, hanem az intézkedés hatályát több termékre kiterjesztette.

Nagy István agrárminiszter szerint Brüsszel nemhogy nem hallgatta meg a kelet-európai gazdálkodók segítségkérését, hanem lényegében Ukrajnára bízná annak eldöntését, mennyit és mit exportálna Magyarországra és a többi frontországba. A miniszter szerint a nemzetközi nagytőke tulajdonában álló, nagy ukrán mezőgazdasági cégek célja már nem a harmadik világba történő értékesítés, hanem az EU piacainak uralása. Megemlítette még azt is, hogy az ukrán termékeknek nem kell a szigorú uniós előírások szerint készülniük, ami szintén gondot jelent.

Ezért a magyar tilalom többek között kiterjed a gabonafélékre, a repce- és napraforgómagra, a lisztre, az étolajra, a mézre, egyes húsfélékre és a tojásra is, összesen 25 termékcsportra. Ezeket csak tranzitszállítás részeként lehet behozni Magyarországra.

A tilalmat meghosszabbították a lengyelek és a szlovákok is.

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke hétfőn azt is sérelmezte, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kizárólag Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyalt és állapodott meg a kérdésben, és nem egyeztetett az uniós gazdák érdekvédelmi szervezeteivel. A hatóságokat a tranzitként érkezett gabonaszállítmányoknak és azok országból való kilépésének ellenőzésére kérte.

A pénteki bejelentésre a Politico tudósítása szerint úgy reagált Kijev, hogy jogi útra tereli az ügyet és pert indít Magyarország, Lengyelország és Szlovákia ellen a mezőgazdasági termékek behozatalának tilalma. Mint a vg.hu írta, Tarasz Kacska, Ukrajna gazdaságfejlesztési, kereskedelmi és mezőgazdasági miniszterhelyettese szerint fontos bebizonyítani, hogy ezek az intézkedések jogilag helytelenek.

Kacska szerint a három ország nyílt dacolása Brüsszellel szemben nem csupán az EU belső ügye, hanem felveti azt, amit az Unió kritikusai a legnagyobb rendszerszintű aggodalomnak neveznek, azaz bízhatnak-e abban a nemzetközi kereskedelmi partnerek, hogy Brüsszel az EU nevében beszél.