Nyitókép: MTI/EPA/Etienne Laurent

Nem ugyanannyi republikánus hal bele a Covidba, mint demokrata Amerikában

Infostart
2022. október 11. 06:00
Az okok közt ott lehet az alacsonyabb átoltottság, de a kutatók találtak mást is. Az amerikaiak húsz százaléka teljesen oltatlan.

Szembetűnően egyenlőtlen a koronavírusos halálozások aránya a republikánus és demokrata szavazók közt: Florida és Ohio államokban 76 százalékkal volt magasabb a többlethalálozás a republikánusok körében a demokratákhoz képest 2020 márciusa és 2021 októbere közt a Nemzeti Közgazdasági Kutatóintézet adata alapján – írja az NBC News.

Egy júniusi kutatás is arra jutott, hogy a republikánus többségű megyékben magasabb volt a koronavírus okozta többlethalálozás, mint a demokrata többségűekben: a kutatók egyelőre még csak tapogatóznak azzal kapcsolatosan, hogy mi okozhatja ezt az egyértelműen felismerhető jelenséget. Az alacsonyabb átoltottság lenne a felelős, vagy az, hogy a republikánusok kevésbé hajlandók maszkviselésre és távolságtartásra?

Az oltások hatása tagadhatatlan

A Yale kutatói szerint az oltásokkal kapcsolatos bizonytalanság lehet a legfőbb bűnös a helyzet kialakulásában.

"Azokban a megyékben, ahol a lakosság nagy része beoltatja magát, sokkal kisebb különbséget látunk a republikánusok és a demokraták között" – mondta Jacob Wallace, a tanulmány egyik szerzője, a Yale School of Public Health egészségpolitikai tanszékének adjunktusa.

Az általa készített tanulmány megállapította, hogy

a többlethalálozások területén megmutatkozó különbség 2021 áprilisa és decembere között – miután minden felnőtt jogosulttá vált a koronavírus elleni oltásra – nőtt.

Floridában és Ohióban a republikánusok körében 153 százalékkal magasabb volt a többlethalálozási arány, mint a demokratáknál ugyanebben az időszakban.

"Igazán nagy szakadékot csak azután láttunk, hogy a vakcinák széles körben elérhetővé váltak a két államban" – mondta Wallace.

Kell még lennie más oknak is

A júniusi kutatás szerint ugyanakkor a mindössze 10 százalékára ad magyarázatot az oltással kapcsolatos hozzáállás:

"A védőoltások szerepet játszanak abban a különbségben, amelyet megfigyeltünk, de ez nem minden.

Ha kevesebb az átvitel, kevesebb a megbetegedés, és kevesebb a halálozás.

És általában véve kevesebb a fertőzés, ha olyan óvintézkedéseket vezetünk be, mint a kötelező maszkviselés vagy az egyidejűleg kiszolgálható emberek számának maximalizálása" – mondta Neil Jay Sehgal, a tanulmány egyik szerzője, a Marylandi Egyetem Közegészségügyi Iskolájának egészségügyi politika és menedzsment docense.

Megelőzhető halálozások ezek

Mindkét kutatásnak megvannak a maga korlátai: a Yale szakemberei csak két államban végeztek megfigyeléseket, megyei szintű átoltottsági adatokat hoztak összefüggésbe egyéni szintű halálozási adatokkal. Sehgal kutatás nem egyéneket, hanem megyéket vizsgált, így az egyedi magatartás nehezen követhető adataival.

Abban ugyanakkor mindkét tanulmány szerzői egyetértenek, hogy

eredményeik hatására sem szabad a republikánusokat vádolni a koronavírusos halálozások számával kapcsolatosan

– ugyanakkor fontos kiemelni, hogy megelőzhető halálozásokról van szó.

Az amerikaiak húsz százaléka nem vett még fel egyetlen adagnyi koronavírus elleni oltást sem.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!