Német és nemzetközi sajtótermékek még néhány hete is arról cikkeztek, hogy német földön a politikában a szavazók hagyományosan idegenkednek (már csak történelmi tapasztalatok alapján is), hogy mindent egy személyre tegyenek fel, és általában pártjaik megítélése alapján juttatnak politikusokat hatalmi pozícióba, nem pedig fordítva.
Ezt egyébként a német választási rendszer is támogatja, lévén a voksoláson a szavazók a leendő parlamenti többségről, nem pedig leendő vezetők kilétéről döntenek.
Mostanra azonban a német belpolitikát követő különböző elemzések meglepetten emelik ki, hogy az év elején még abszolút favoritnak számító kereszténydemokrata-keresztényszociális pártszövetség (CDU/CSU) – amelyet a januári közvéleménykutatásokon még 29-31 százalékon mértek – augusztus végén már csak 22-24 százalékon áll. Pedig a pártok politikájában január óta nem következett be semmilyen változás, a Merkel-vezette kormány teljesítménye sem lett rosszabb az év eleje óta.
Az valóban nem, de lett időközben egy konkrét kancellárjelöltjük, Armin Laschet, Észak-Rajna-Vesztfália tartományi miniszterelnöke, akinek
joviális személyiségét senki nem vonja kétségbe, de aki nem túl hatékony kommunikációs munkájával fél év alatt sem tudta érdemben megszólítani a német közvéleményt.
Annál inkább emlékezetes és maradandó kárt tudott okozni néhány ügyefogyott gesztusával, vagy megjegyzésével. Megítéltségének romlása pedig láthatóan folyamatosan húzza lefelé pártájának esélyeit.
Ugyanígy, a tavasszal még titkos favoritként kezelt zöld párt, amelyet áprilisban volt, hogy 28 százalékon is mértek – és egyes elemzések azt sem tartották kizártnak, hogy egy esetleges zöld-baloldali koalícióban vezető párttá, és ezzel kancellárt állítóvá is válhatnak -, továbbá amelyet fő témája, a klímaváltozás, szakértők szerint valósággal repítenie kellene, (pláne a brutális júliusi németországi árvizek után), nos, ők most már hónapok óta lejtmenetben vannak, és július óta többnyire 17-18 százalékon mérik csak elfogadottságukat.
Igen, mert tavasszal választott kancellárjelöltjükről, Annalena Baerbockról - akit tavasszal néhány hétig jóformán a teljes német sajtó a belpolitika meglepetésemberekén és a jövő arcaként méltatott -, rövid időn belül egy sor „pontatlanság” derült ki. (A valóságnál jobb lett a CV-je, nem egészen stimmelt az adóbevallása, tudományos dolgozatánál felmerült a plágium gyanúja – az utóbbit amúgy mindvégig hevesen cáfolta, de a másik kettőnél elismert bizonyos „tévedést”, és mentegetőzött).
És megint: a korrektségre érzékeny német közvélemény szemében személyének leértékelődése egy csapásra rávetült a pártjára is. Pedig tavasszal a legkomolyabb elemzők is
nagy esélyt adtak annak, hogy az amúgy is környezettudatos németek körében a zöldek állhatatos klímaprogramja ezúttal tarolni fog,
tán még a kormányzásban elhasználódott keresztény pártokat is befogják majd...
Mindeközben az a szociáldemokrata párt (SPD), amelyik 15 év óta folyamatosan veszít szavazói táborából, hiszen eredeti bázisa, a német munkásosztály fokozatosan felmorzsolódott, ráadásul a pénzügyi válságot kísérő gazdasági megszorítások idején érdemi baloldali programot sem tudott felmutatni, úgyhogy idén már stabilan és jóval 20 százalék alatt, a zöldek utáni harmadik helyen állt, szóval a mindenki által már jó ideje leírt SPD viszont szinte hétről-hétre érzékelhető módon kezd feljönni.
Pedig a párt programja semmivel sem lett átütőbb, mint korábban, helyzetüket is továbbra is kompromittálja, hogy a keresztény pártokkal nagykoalícióban tetszelegnek – a Die Welt megfogalmazása -, ráadásul az afgán kormány összeomlását követő kabuli evakuálás zűrzavarában a német diplomácia is kudarcot vallott, márpedig a külügyi tárca az SPD kezében van. De ez sem rontott helyzetén.
Igen, mert van egy politikusa, Olaf Scholz, aki immár harmadik éve pénzügyminiszter és alkancellár Merkel kormányában, és akinek eddigi miniszteri tevékenységét ugyanúgy egyetértő elismerés övezi, miként
többnyire széles körben díjazzák határozott, világos, észszerű érvelését, következetes kiállását – szóval meggyőző politikusi fellépését.
Erről a Scholzról állapította meg az RTL júliusi felmérése, hogy ha közvetlenül lehetne kancellárra szavazni, akkor Scholz 34-35 százalékkal mindenkit simán megelőzne.
Akkor még az volt a mindezt kommentáló sajtóértékelések következő mondata, hogy Scholz balszerencséjére szeptemberben nem politikusokat, hanem pártokat választanak Németországban. Most azonban mind több elemzés azzal indít, hogy a szociáldemokrata párt szerencséjére,
a szavazók egy jelentős része Merkel helyére láthatóan hiteles, határozott politikai vezetőt keres,
és ha ezt az SPD jelöltjében vélik megtalálni, akkor még a pártját is készek előbbre sorolni.
A legutóbbi felmérések legalábbis erre utalnak: a brüsszeli Politico, amelyik minden héten aggregálja a különböző felmérések átlagos eredményét, múlt csütörtökön 20 százalékkal már második helyen hozta ki az SPD-t, alig négy pontos vezetést hagyva az ily módon 24 százalékon mért keresztény pártszövetségnek. (A zöldeket 18 százalékon mérték.)
Konzervatív körökben már ez is rémisztően hatott, mivel egyre inkább látható, hogy az egyes pártok visszaesése nyomán a következő koalícióhoz már legalább hárman kellenek majd, és ha baloldalon az SPD áll az élen, akkor Scholz akár be is előzhet például egy baloldali-zöld-szabaddemokrata összeállással.
Mindezt tetőzte be, hogy a német RTL és NTVA közös felmérése a brüsszeli Politico szerint kedden már egyenesen azt közölte, hogy
az ő mintájukban a megkérdezettek 23 százaléka már az SPD-re szavazott, és csak 22 százalék jutott a keresztény pártoknak - ami 15 év óta először fordult elő.
A Politico ugyan a maga aktualizált "aggregált mérésében" továbbra is a CDU/CSU szövetséget hozta ki elsőnek, de már csak egy százalékkal: náluk a konzervatívoknak jutott 23 és a szociáldemokratáknak 22 százalék.
Mindenesetre egy dolog most már egyértelműnek látszik: az idei német választást láthatóan a versenyben álló konkrét személyek csatája döntheti majd el, és ebben a „Scholz-hatás” most már negyedik hete folyamatosan hozza fel a korábban leírt szociáldemokrata pártot. Végképp
tökéletesen nyitottá téve a néhány hónapja még lefutottnak tekintett őszi választást.