Nyitókép: MTI Fotó: Mohai Balázs

A Telenor is megszólalt tulajdonosa halála után

Infostart
2021. március 29. 19:44
Megvan, hogy ki irányítja a vállalatcsoportot Petr Kellner halála után.

A PPF Csoport bejelentette, hogy Ladislav Bartoniceket, a PPF Csoport egyik részvényesét nevezte ki, hogy Petr Kellnert halálát követően irányítsa a cégcsoport összes tevékenységét.

A gyakorlat szerint a cégcsoport egyes vállalatait szakmai vezetők irányítják, akik ezt mostantól Ladislav Bartonicek vezetése alatt folytatják. A PPF Csoport részletesen kidolgozott rendszer alapján kezeli beruházási projektjeit.

A társaság kijelenti, hogy

az alapító Petr Kellner halála nincs hatással a PPF Csoport napi működésére.

A PPF Csoport tovább folytatja befektetési terveit és követi jövőképét, amelyet Petr Kellner és munkatársai közösen fogalmaztak meg - közölte a Telenor Magyarország, amelynek többségi tulajdonosa a PPF.

A csoport jelezte azt is, hogy a köszönetét szeretné kifejezni a gyászolóknak az eddig kifejtett részvétért, jókívánságokért és imákért.

A leggazdagabb cseh üzletember alaszkai helikopter-balesetben halt meg.

A PPF Group 2018 júliusában megvásárolta a Telenor távközlési cég leányvállalatait Magyarországon, Bulgáriában, Montenegróban és Szerbiában. A következő évben a PPF Csoport eladta a magyarországi Telenor cégek, a Telenor Magyarország és a Telenor Real Estate 25 százalékát az Antenna Hungáriának. A partnerek új holdingot hoztak létre, amely vegyesvállalatként működik a PPF 75 és az Antenna Hungária 25 százalékos tulajdonában.