Nyitókép: MTI/EPA/Consolidated News Photos pool/Chris Kleponis

Trump visszakozott: mi fogunk nyerni

Infostart
2020. november 15. 18:44
A regnáló amerikai elnök először írt arról, hogy ellenfele győzött a választáson, ám aztán azt közölte, hogy semmit sem ismer el.

„Azért nyert, mert a választást elcsalták” – írta a Twitteren Donald Trump vasárnap Joe Bidenről. A bejegyzésben kifejtette: úgy véli, nem engedtek megfigyelőket a szavazatszámlálásnál, a voksokat egy radikális baloldali magáncég, a Dominion gyűjtötte, aminek rossz a hírneve és Texasban nem tudott engedélyt szerezni. Emellett az okok között felsorolta az általa hamis híreket közlő, vagy az igazságot elhallgató médiát is. A szolgáltató megjelölte a bejegyzést, arra hivatkozva, hogy a választási csalásról szóló kijelentés vitatott.

Ez volt az első alkalom, hogy Trump elismerte valamilyen módon, hogy veszített a november eleji elnökválasztáson.

Egy későbbi bejegyzésben

a levélszavazatok beteg viccnek nevezte az elnök.

Donald Trump aztán újabb tweeteket tett közzé, és jelezte, nem ismer el semmit. Szerinte ellenfele – annak neve említése nélkül – csak a hamis híreket közlő média szemében győzött. Megismételte, hogy szerinte a választást elcsalták.

Úgy vélte, még hosszú út van hátra, és végül

„Mi fogunk nyerni”

– írta.

Pénteki hírek szerint Trump győzött Észak-Karolinában, míg Joe Biden Georgiában, így a demokrata jelöltnek 306, a hivatalban lévő elnöknek 232 elektor támogatását sikerült elnyernie.

Trump és hívei vitatják az eredményeket. A The New York Times című amerikai lap a napokban a washingtoni belbiztonsági minisztériumra (DHS) hivatkozva azt közölte, az idei volt az Egyesült Államok történetének legbiztonságosabb választása. Szerdán Georgia államban hivatalosan is elrendelték a szavazatok kézzel történő teljes újraszámlálását, Trump jogászai pedig újabb perkeresetet nyújtottak be a michigani választási eredmények érvényesítésének felfüggesztése érdekében.

Az amerikai elnökválasztás volt a téma az InfoRádió Aréna című műsorában szerdán. A Csizmazia Gáborral készült interjút itt lehet elolvasni vagy meghallgatni.