Nyitókép: MTI/EPA/Koca Sulejmanovic

Könnygázzal oszlatták a tömeget Belgrádban, ezrek tüntettek

Infostart / MTI
2020. július 8. 06:43
A járványügyi szigorítások ellen tiltakozók a parlament épületébe is megpróbáltak bejutni.

A megmozduláson értesülések szerint néhány ezren vettek részt. A tiltakozók egy része áttörte a rendőrségi lezárást, és behatolt a törvényhozás épületébe, ahonnan a rendvédelmi szervek rövid időn belül kiszorították őket. Egy nagyjából száz fős csoport ismét megpróbálkozott bejutni a parlamentbe, de a biztonsági erők könnygázzal és időnkénti rohamokkal tartották távol a tüntetőket.

A tiltakozók kukákat és egyéb törmeléket dobáltak a rendvédelmi szervek tagjaira. A helyi sajtó zavargásokról és fosztogatásokról is beszámolt, ezt azonban egyelőre nem erősítették meg.

A tüntetés nem sokkal azt követően kezdődött, hogy Aleksandar Vucic szerb elnök kedd esti sajtótájékoztatóján bejelentette: péntektől ismét hétvégi kijárási tilalmat vezethetnek be Szerbiában a koronavírus-fertőzöttek számának jelentős növekedése miatt. Mint fogalmazott, "csodának kellene történnie, hogy ezt az intézkedést ne hozza meg a válságstáb".

A szerb elnök először csak Belgrádról beszélve nevezte kritikusnak a járványhelyzetet. Újságírói kérdésre válaszolva egyértelműsítette, hogy az intézkedést szíve szerint az egész országra kiterjesztené. Aleksandar Vucic rámutatott, hogy a belgrádi kórházak majdnem megteltek, ezért tábori kórházakat alakítanak ki, és ideiglenes járványkórházakat alakítanak ki több helyszínen. Mint mondta, nemcsak a fővárosban drámai a helyzet, az ország több pontján is járványgócok alakultak ki, mindenhol majdnem beteltek már a kórházak kapacitásai.

Az azonosított fertőzöttek számának ugrásszerű növekedése miatt az Európai Unió országainak többsége nem engedi be a szerbiai állampolgárokat, vagy kéthetes karanténra kötelezi őket. Szerbiából eddig 16 719 fertőzöttet és 330 halálesetet jelentettek a Covid-19-járvány következtében.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!