Nyitókép: MTI/AP/Matt Dunham

Elcsíphette a térfigyelő kamera a novicsokos gyilkost

Infostart
2018. július 19. 10:49
A felvételek alapján állítólag azonosította a brit rendőrség a volt orosz-brit kettős ügynök, Szergej Szkripal és a lánya elleni támadás gyanúsítottját.

Brit sajtóértesülések szerint a nyomozók biztosak abban, hogy több orosz személyről van szó követte el a novicsok hatóanyagú – még a Szovjetúnió idején kifejlesztett - idegméreggel a támadást az egykori orosz hírszerző kettős ügynök és a lánya ellen március elején az angliai Salisburyben.

Szkripalék túlélték ugyan a támadást – a kórházi kezelés után a brit hatóságok védelme alatt ismeretlen helyre vitték őket –, azóta azonban mégis lett halálos áldozata az ideggáznak, méghozzá egy 44 éves brit nő. Az élettársa életben van, állapota súlyos, kórházban kezelik, de a rendőrök már tudtak vele beszélni.

Egyelőre csak találgatások vannak arról, hogy a Salisbury közelében, Amesburyben élő Dawn Sturgess és a 45 éves Charlie Rowley hogyan került kapcsolatba a novicsokkal.

Rendőr áll egy lezárt utcaszakasznál a délnyugat-angliai Salisburyben tartott nyomozás idején. A közeli Amesburyben június 30-án egy 44 éves nő és egy 45 éves férfi válságos állapotba került, a londoni rendőrség, a Scotland Yard szerint Novicsok típusú katonai idegméreg-hatóanyagtól. (MTI/AP/Matt Dunham)

A nyomozók szerint a párt akkor érhette a mérgezés, amikor összeszedtek egy eldobott parfümös üveget egy parkban, az asszon ypedig vélhetően a bőrére fújt az üvegben lévő folyadékból. A férfi lakásához közel ugyanis találtak egy kisebb üveget, benne novicsokkal.

Annyi bizonyos, hogy az áldozat szervezetében tízszer annyit mutattak ki az ideggázból, mint Szkripaléban.

A szakemberek szerint kicsi az esélye a tömeges mérgezésnek, de a hatóságok nyomatékosan felhívták az emberek figyelmét arra, hogy ne szedegessenek össze a szabadban ismeretlen tárgyakat tűket, kozmetikumokat, fém-, műanyag, vagy üvegtégelyeket.

A rendőrség egyelőre nem kommentálta az elkövető, vagy elkövetők azonosításáról szóló sajtóhíreket. London szerint egyértelműen az orosz titkosszolgálatok állnak a Szkripálék elleni gyilkossági kísérlet mögött, Moszkva azonban ezt visszautasítja.