Az Otthon Start Program indulásakor, szeptember elején még csúcson járt, október végére azonban visszaesett az érdeklődés az eladó lakások és házak iránt – ismertette Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az InfoRádióban.
A korábbi állami lakástámogatási programoknál is megfigyelhető volt, hogy a bejelentés utáni időszakban tetőzött az érdeklődések száma az eladó lakások és házak iránt. Ez jelen esetben is így volt, az OSP bejelentése előtti héthez képest megduplázódott az érdeklődések száma augusztus utolsó hetében, szeptember első hetében.
Rendkívül sok olyan lakásvásárló, hiteligénylő jelent meg a piacon, aki a korábbi időszakról, ami akár 5-10 éves időtartamot is jelenthet, halasztotta a vásárlását. Balogh László hozzátette, ez „nem feltétlenül a saját döntésük volt”, hiszen az elmúlt tíz évben három és félszeresükre nőttek a lakásárak, nehéz helyzetbe hozva főleg az elsőlakás-vásárlókat.
Mostanra ugyan lanyhul a telefonos érdeklődések dinamikája, heti/havi összevetésben 20 százalékos csökkenés tapasztalható, de az elmúlt 2-3 év keresleti szintjéhez képest még mindig erős heteket, hónapokat produkál a lakáspiac. Az év végének közeledtével a lakásvásárlói aktivitás egyébként is alább szokott hagyni – tette hozzá az ingatlan.com közleménye.
Éves összevetésben 4-5 százalékkal haladja meg októberben a kereslet a 2024-es szintet, a 2-3 évvel ezelőtti októberi szintekhez képest pedig 20-30 százalékkal nagyobb az aktivitás. A július-augusztusi keresletmegugrás után szeptemberre megérkeztek az eladók is, növekvő tendenciát mutat a kínálat. Mind az Otthon Start Program feltételeit teljesítő, mind pedig a nem OSP-s ingatlanokra igaz ez. A vízválasztó az, hogy
3 százalékos hitelt csak másfél millió forintnál nem nagyobb négyzetméterárú ingatlanra lehet igényelni.
Emellett fontos megkötés az is, hogy a lakás/ház értéke nem haladja meg a 100, illetve 150 millió forintot.
Az Otthon Start Program a lakáspiacra gyakorolt hatása „nagyon érdekes”, főleg a főváros és a vidék összehasonlítását tekintve. Október végén Budapesten már 5-10 százalékkal elmaradt a kereslet szintje az előző év azonos időszakához képest. A többi településtípus esetében pedig 9-26 százalékos pluszt produkál még mindig a lakáspiac keresleti oldala, így a községekben, városokban, megyeszékhelyeken, és megyei jogú városokban is.
Budapesten a tipikus első lakások a kis alapterületű garzonlakások vagy éppen a panellakások. Az átlagos négyzetméterár már a program bejelentése előtt is a másfél millió forintos határszint körül „táncolt”, így „hivatalosan” nem is nagyon tudtak emelkedni a lakásárak ebben az árkategóriában és ingatlanpiaci szegmensben. Míg Budapesten tavaly október és idén július között 26-27 százalékkal drágultak a garzonlakások, július és szeptember között már 3 százalékra, szeptember és október közepe között pedig 1,5 százalékosra lassult az ütem.
Azoknál az ingatlanoknál, ahol a négyzetméterárak elmaradtak ettől a másfél millió forintos árszinttől, ott még
„van kakaó az áremelkedésben”
– tette hozzá a vezető gazdasági szakértő. Ez részben a bázishatással magyarázható, tehát azzal, hogy egy százezer forintos drágulás egy eredetileg egymillió forintos négyzetméterárú ingatlan esetében százalékban kifejezve nagyobb, mint ha a másfél millió forintos négyzetméterárhoz viszonyítanánk.
A vidéki városokban ritka az egymillió forintos négyzetméterárszint, egyedül azokban a nagyvárosokban, ahol az ingatlanpiac amúgy is aktív volt. Ilyen Debrecen, Szeged vagy Győr. Esetükben a lakásdrágulás tempója is lassabb, szemben azokkal a településekkel, ahol akár 4-500 ezer forintos négyzetméterárszintről indult meg a lakáspiac élénkülése.
A vidéki ingatlanpiacot tehát jobban megmozgatta az Otthon Start mind a kereslet volumenében, mind pedig a lakásdrágulás tempóját illetően. A jelenlegi adatok alapján élénk első negyedév várható 2026-ban is a lakáspiacon, illetve az adásvételek száma idén elérheti, meghaladhatja a 160 ezret.
Ilyenre utoljára 2018-ban és 2021-ben volt példa
– olvasható az ingatlan.com közleményében.