Nyitókép: Pixabay

Szijjártó Péter nagy bejelentést tett a magyar BYD-gyárról

Infostart
2024. január 30. 11:43
A tárcavezető szerint ez a beruházás biztosíthatja, hogy a magyar gazdaság hosszú távú és fenntartható növekedési pályán marad.

Aláírták a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD jövőbeli szegedi üzemének helyszínt biztosító telek adásvételi előszerződését - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető szerint a magyar gazdaságtörténet egyik legfontosabb beruházásáról van szó, ugyanis a világ legnagyobb elektromos autógyártó vállalata érkezik hazánkba, amely immár a Tesla számainál is jobb adatokat tud produkálni.

Kiemelte: a BYD az első európai üzemét hozza Magyarországra, ahol már ez lesz az ötödik autógyár, és a szektor kiegyensúlyozottságát mutatja, hogy a három német prémium márka mellett a második nagy keleti járműgyártó telepszik le itt.

"A beruházás több milliárd eurós nagyságrendű, s ezres nagyságrendben teremt új munkahelyeket. A magyar kormány természetesen pénzügyi támogatást fog biztosítani ehhez, ennek mértéke az Európai Bizottsággal való egyeztetéseken kerül majd véglegesítésre" - közölte.

"Ez a beruházás évtizedes távlatban biztosítja azt, hogy a magyar gazdaság hosszú távú és fenntartható növekedési pályán tud maradni" - tette hozzá.

"Azt gondolom, hogy ennek a gyárépítésnek a hatása hasonló lesz, mint az Audi győri vagy a Mercedes kecskeméti vagy a BMW debreceni vagy éppen a Suzuki esztergomi gyárépítésének.

Az egész város kap egy új lendületet, új dimenzióba kerül, ami jó Szegednek, jó a szegedieknek" - mondta.

Emlékeztetett, hogy a brüsszeli politikai döntések nyomán a következő évtized Európában a zöld energiáról, az autóipar elektromos átállásáról fog szólni, amely nagyban mérsékelni fogja a károsanyag-kibocsátást, így elősegítve a környezet védelmét.

"Mi, itt, Magyarországon a zöld energia és a zöld ipar mellett vagyunk, nem ideológiai, hanem gyakorlati alapon. Nálunk a környezet védelme és a versenyképesség fejlesztése kéz a kézben járnak egymással" - jelentette ki. "Minden túlzás nélkül mondhatjuk el, hogy egy széles körű összefogásnak köszönhetően Magyarország a zöld elektromos autóipari átállás világbajnokai közé tartozik, a BYD magyarországi gyárépítése pedig ennek a pozíciónak a megerősítését jelenti" - fogalmazott.

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy a BYD-beruházásért rendkívül éles verseny folyt, amelynek a megnyerése nem lett volna lehetséges a kormány és Szeged összefogása nélkül, ahogyan a gyors megvalósítás sem lesz lehetséges szoros együttműködés és közös munka nélkül.

Botka László szegedi polgármester történelmi jelentőségűnek nevezte az aláírást a város és a magyar gazdaságtörténet szempontjából egyaránt. Üdvözölte a szoros együttműködést az ügyben a szegedi önkormányzat és a kormány között, mondván, hogy közös cél a gyár minél előbbi megépülése.

Tudatta, hogy

vállalták 300 hektárnyi terület átadását és az infrastruktúra fejlesztését, ide értve a teljes körű lőszermentesítést is, amellyel mostanra végeztek, illetve folyamatban van a régészeti feltárás, és egyebek mellett fejleszteni fogják az ivóvíz és a szennyvíz elvezetését is.

Ismertette egy friss közvélemény-kutatás eredményét, miszerint a helyi lakosság mintegy 98 százaléka hallott a beruházásról, és 85 százalék határozottan támogatja is.

Szijjártó Péter a tájékoztatón leszögezte: a kormány célja továbbra is az, hogy Magyarország a keleti és a nyugati beruházások találkozási pontja lehessen. Kitért arra is, hogy Magyarország 2018 óta a világ húsz legnagyobb autóipari exportőre közé tartozik, miután az elmúlt tizenöt évben 3,5-szeresére nőtt az ágazat termelési értéke, amely 2022-ben lépte át először a 10 ezer milliárd forintos álomhatárt, és tavaly is újabb rekordot sikerült dönteni.