Nyitókép: MTI/EPA/Armando Babani

Az eladási listák élére tört a Sátáni versek a Salman Rushdie ellen elkövetett merénylet után

Infostart
2022. augusztus 16. 10:47
Ez az az 1988-ban kiadott kötet, amely miatt fatvát mondtak ki az indiai származású költő-íróra.

A kortárs brit és ír irodalmi művek, valamint a szatirikus művek listáján is első helyre verekedte magát a kötet, mely az összesített bestsellerlista 11 helyéig kapaszkodott. Rushdie más művei, közte Az éjfél gyermekei, valamint a Joseph Anton is a sikerlisták élére kúsztak, írja a CNBC.

Salman Rushdie bő három évtizede él vérdíjjal fején: miután 1988-ban megjelent Sátáni versek című könyve, Homeini ajatollah fatvát mondott ki rá. A könyvet egyes olvasók szentségtörőnek minősítették az iszlám ábrázolása miatt.

Andrew Wylie, az író ügynöke a Rushdie-t ért támadást követően azt mondta, a tizenkét késszúrással megsebesített 75 éves szerző elvesztheti látását egyik szemére, valamint mája is károsodott. Nyakán, alhasán és arcán érték a késszúrások Salman Rushdie-t, aki az esetet követően lélegeztetőgépre került, de vasárnap óta már önállóan lélegzik és beszél is.

Ügynöke azt mondta, azzal támogathatják őt leginkább az irodalomkedvelők, ha megveszik a könyveit.

Úgy tűnik, ennek eleget is tesznek az emberek. Pénteket megelőzően a legjobb 100-ban sem voltak benne ezek a kötetek az Amazon listáin, azóta azonban töretlenül menetelnek előre, egyre nagyobb népszerűségre szert téve. Az Amazon és Rushdie brit kiadója, a Random House sem tudott egyelőre számszerűsített adatokkal szolgálni arról, mit jelent eladott példányokban a könyvek népszerűségének megugrása.