Nyitókép: Forrás: Pixabay.com

Mélyrepülés után a változás szele söpörhet végig az olajpiacon

InfoRádió
2020. június 9. 07:55
A karanténintézkedések gyors feloldása mentette meg a zuhanórepülésbe kezdett olajipart – vélekedett az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő.

Akkora árzuhanást még nem sosem élt meg a kőolajpiac, mint 2020-ban – mondta Deák András György, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádiónak.

„Az előzetes becslések úgy szóltak, hogy körülbelül az olajpiac szűk harmada, bő negyede fog eltűnni 2020 áprilisában, ami többszöröse az eddigi legnagyobb visszaesésnek havi szinten. Mindez pedig alapvetően a karanténintézkedéseknek volt betudható” – fogalmazott.

De nem pusztán a koronavírus-járvány okozta piaci változások, hanem az évek óta tartó keresletcsökkenés, strukturális problémák is közrejátszottek, valamint az is, hogy az afrikai és a közel-keleti termelők jelentős része nem rendezte pénzügyi helyzetét a legutóbbi, 2014-es jelentős olajáresés óta.

„Igazából áprilisban nem az ár volt a kérdés, hanem a fizikai korlátok – jegyezte meg a szakértő. – Az volt a kérdés, van-e annyi tárolókapacitás a világon, ami föl tudja szívni ezt a fajta túltermelést.”

A piac rugalmatlansága miatt alakulhatott ki az Egyesült Államokban néhány napra negatív olajár, ami azt jelentette, hogy volt olyan időszak, amikor a termelő fizetett azért, hogy valaki elvigye tőle a kitermelt nyersanyagot.

„Ami igazából megmentette a piacot, az a karanténintézkedések feloldása volt. Nem tudjuk, hogy ez meddig marad így, de most egyelőre jelentős visszaugrás van az olajfogyasztás tekintetében. Egész egyszerűen a kartellnek nem volt más választása, hiszen nem tudták volna hová tenni fizikailag azt az olajmennyiséget. Az árkérdés március, április folyamán majdnem hogy másodlagossá vált, mert, ha ilyen fokú túltermelés van, akkor az árak bármeddig eshetnek, akár negatív tartományba is” – tette hozzá.

A krízis legnagyobb vesztesei Venezuela és Irán – a két országot az árak zuhanása mellett a szankciók is erősen sújtják, ezeken az államokon túl Líbiában, Nigériában, Angolában és Algériában is komoly problémák vannak az olajszektorban.

„A nagy kérdés, hogy egy ilyen nagy mértékű termelés-visszafogást, a jelen makrogazdasági helyzetben a tagok be fognak-e tartania? – jegyezte meg. – Úgy tűnik, e tekintetben vannak kétségek. Főleg a kisebb országok masszívan túltermelnek és megsértik a rájuk kiszabott kvótákat.”

Deák András György szerint a mostani válság hatására kínálati és keresleti oldalon is várhatóan rugalmasabbá válik az alkalmazkodás a rendkívüli helyzetekhez, így elkerülhetők lesznek a jelentős és hirtelen árváltozások.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A karanténintézkedések gyors feloldása mentette meg az olajipart
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást