Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Elárulták, mennyivel lehet olcsóbb a zöld ingatlanhitelezés

Infostart
2020. január 5. 18:33
Olcsóbb lakás- és személyi hiteleket jelent, hogy a Magyar Nemzeti Bank kamatkedvezményt kínál az ügyfeleknek,illetve tőkekedvezményt a bankoknak az energiahatékony ingatlanok vásárlásához, építéséhez, az energiahatékonyságot javító felújításokhoz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank pénzügyi felügyeletekért felelős alelnöke egy pénteken megjelent interjúban. Még az idén kiderül az is, hogy melyik pénzügyi termék kerülhet be legközelebb a minősített fogyasztóbarát körbe.

Legalább 0,3 százalékpontos kedvezményt, vagyis ennyivel olcsóbb hiteleket jelenthet az ügyfeleknek - magánszemélyeknek, társasházaknak és lakásszövetkezetnek -, hogy bevezetik a zöld lakáshiteleket az MNB kamatkedvezményével - mondta Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi felügyeletekért felelős alelnöke a növekedés.hu-n pénteken megjelent interjúban. Ez az átlagosan 4,59 százalékos kamatú lakáshiteleknél, illetve a 3,19 százalékos kamatú állami támogatásos fogyasztóbarát hiteleknél már komoly engedménynek számít.

Kandrács elmondása szerint a zöld lakáshiteleket ráadásul

nemcsak vásárlásra, építésre, de meglévő épület energiahatékonysági felújítására is igénybe lehet majd venni.

Vételnél fontos, hogy minimum BB energetikai minősítésű lakásról legyen szó, a 03 százalékos kedvezményhez, de felújításnál is ekkora támogatás várható. Ráadásul a nemcsak a felújítást célzó jelzálogkölcsönök, hanem a személyi hitelek esetében is igényelhető lesz a kedvezmény a lakossági ügyfeleknek.

Az MNB azzal ösztönözné a bankokat a zöld hitelek folyósítására, hogy tőkekedvezményt kapnak: a finanszírozott ingatlan korszerűsítése esetén a hitelösszeg 5 százalékát. Ugyanennyit adásvételnél és építésnél, ha az ingatlan "BB" energetikai besorolású, ha viszont legalább "AA" minősítésű, akkor már 7 százaléknyit. Hosszabb távon pedig azért érheti majd meg a bankoknak, mivel az energiahatékony épületek magasabb fedezeti értéken számolhatóak be a kölcsönösszeg meghatározásánál, valamint az alacsonyabb fenntartási költségek miatt kisebb a nemfizetés kockázata is.

Kandrács Csaba kiemelte, hogy a fogyasztóbarát lakáshitel nyomán ma már az ügyfelek több mint fele minősítéssel ellátott fix kamatozású jelzáloghitelt igényel, kamaterózió indult meg a piacon, és az igénylés egyszerűbbé, gyorsabbá vált.

A fogyasztóbarát otthonbiztosítási cím elnyerésére januártól pályázhatnak a biztosítók - emlékeztetett. Az érdeklődést jelzi, hogy olyan nagy biztosítótársaság is beléphet ilyen termékkel a lakásbiztosítási piacra, amelyik eddig csak életbiztosításokkal foglalkozott - jegyezte meg.

Tavasszal várhatóan az ügyfelek megköthetik az első fogyasztóbarát otthonbiztosítási szerződéseiket - tette hozzá Kandrács Csaba.

Több pénzügyi terméknél is vizsgálja az MNB a minősített fogyasztóbarát verzió bevezethetőségét, még az idén elárulják azt is, hogy melyik termékkör lesz a következő. Az új minősített konstrukciókat pedig terméktől függően a Magyar Bankszövetséggel és a Magyar Biztosítók Szövetségével is együttműködve alakítja ki az MNB. Emellett tervezik a meglévők esetében elektronikus összehasonlító alkalmazások kidolgozását is.

Az új digitális felügyeleti stratégia jegyében bevezetett változások közül az ügyfelek számára kedvezőek közé tartozik,

hogy 2020-tól a biztosítók is hozzáférnek majd az elektronikus kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) adatbázishoz,

ami 2011-től máig tartalmazza egyebek közt az összes – mintegy 5,5 millió darab – nem személyes adatot, a bekövetkezett károkat, sőt információkat az azokra megképzett tartalékokról is. Ettől a verseny élénkülését, a kgfb díjak csökkenését várja a jegybank.

Emellett hosszabb távon tervezik a jelzálogkölcsönző bankok és a hitelfedezeti biztosításokat kínáló szereplők blockchain alapú adatbázisban való összekötését is.