Nyitókép: Pixabay

Drámai adatok az idei aszálykárról

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2019. április 11. 21:50
Idén 500-szor annyi aszálykárt jelentettek eddig a gazdák, mint 2018 hasonló időszakában. A Magyar Biztosítók Szövetsége ezért arra kéri a termelőket, hogy kössenek piaci biztosítást, és ne felejtsék igénybe venni a díjtámogatásokat, amelyekre május 15-ig adhatják be szankciómentesen a kérelmeket.

Az Agrárminisztérium múlt heti összegzése szerint 2019-ben eddig a termelők közel 550 aszálykárt jelentettek be mintegy 24 ezer hektár területre, ami jelentősen meghaladja a tavalyi kárbejelentések számát - mondta az InfoRádiónak a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője.

"Ha drámaian akarok fogalmazni,

több mint ötszázszoros a kár, hiszen az elmúlt év hasonló időszakáig mindössze egy aszálykárról érkezett bejelentés, 41 hektár területre"

- mondta Lambert Gábor, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy közel két éve lépett hatályba az aszály kockázatának új definíciója, amely kibővített és kedvezőbb a gazdák számára: két feltétel közül kell valamelyiknek teljesülnie. Az egyik, hogy

a kockázatviselés helyén az adott növény vegetációs időszakában 30 egymást követő napon a lehullott csapadék összes mennyisége nem éri el a 10 millimétert.

Az is aszálykárnak minősül, ha az összcsapadék nem éri el a 25 millimétert 30 napon keresztül, és a napi csúcshőmérséklet legalább 15 napon át meghaladja a 31 Celsius-fokot. Most tehát az első alapján lehet szó aszálykárról.

A Mabisz kommunikációs vezetője elmondta, a haszonnövények vegetációs időszakában jelentkező aszálykárok mérséklésében segíthet az agrárkár-enyhítési rendszer, amely az agrártámogatási rendszer első pillére. A káralapból viszont csak akkor kapható meg a megítélt támogatás 100 százaléka, ha a termelő piaci növénybiztosítással is rendelkezik, ellenkező esetben csak 50 százalék jár.

"Piaci alapú növénybiztosítást azért is érdemes kötni, mert ez az állami támogatási rendszer második pillére, az így befizetett összegekre kérhetnek díjtámogatást. Ez a biztosítási díj maximum 65 százaléka, és utólagos támogatásként lehet visszakapni.

A díjtámogatási kérelmeket április 9. és május 15. között lehet szankciómentesen beadni,

utána már csak bizonyos levonásokkal lehet érvényesíteni" - ecsetelte Lambert Gábor.

A legtöbb aszálykár-bejelentés Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyéből érkezett. A legnagyobb aszálykár az őszi káposztarepcét, az őszi búzát és az őszi árpát érte.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Mabisz - aszálykár, lehetőségek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást