Nyitókép: Nyikos Péter

Rövidzárlat az elektromos autóknál

Infostart / InfoRádió - Czwick Dávid
2018. október 23. 07:31
Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke az InfoRádiónak elmondta, a dízelbotrány abszolút nyertese a benzines gépjárművek piaca volt, aminek viszont vannak környezetvédelmi következményei.

A dízelbotrány után a gázolajüzemű járművek forgalma visszaesett ugyan csaknem tíz százalékkal, de a benzines autók értékesítése kompenzálta a kiesést, így tavaly is nőtt, sőt rekordot ért el a globális gépjárműgyártás - közölte az InfoRádió kérdésére Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke.

"Világszerte 98 millió 930 ezer autót gyártottak, ebből Európában 23 milliót, leginkább benzines és dízeljárművet. A tisztán elektromos meghajtású autók forgalmazása eléggé kicsi, másfél százalék körül van, az egyéb meghajtások aránya 3-4 százalék"

- vázolta az új autók piaci megoszlását üzemanyaguk szerint Erdélyi Péter, aki szerint érdekes, hogy

a dízelbotrányból nem az e-autók jöttek ki győztesen,

emiatt pedig a szén-dioxid-kibocsátásban jobban felelős benzines járművek terjedésével nem tudni, hogy fog megvalósulni a környezetvédelem szempontjából kulcsfontosságú kibocsátási cél.

Az autógyártás Erdélyi szerint természetesen

halad az elektromos autók felé, de sokkal lassabban, mint ezt jó néhányan várták vagy szeretnék.

Magyarországon idén akár a 8 ezer milliárd forintot is elérheti az autóipari termelés értéke, ami a hazai teljes gazdasági termelés negyede. Az autóipari kitettségünkkel kapcsolatban viszont Erdélyi Péter felhívta a figyelmet arra, hogy nem az autóipari termelést kell csökkentenünk, hanem a többi iparágat felzárkóztatni hozzá.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lassan haladunk az elektromos autók felé - Erdélyi Péter
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást