Nyitókép: Ennio Leanza

Egyelőre semmi sem támogatja a forint erősödését

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2018. június 26. 12:15
Elképzelhető, hogy az év második felében az alapkamat változatlanul hagyása mellett szigorít a laza monetáris politikán a Magyar Nemzeti Bank.

Egyelőre úgy tűnik, hogy 325-326 forintos szintnél kivár a piac, és gyakorlatilag a magyar és a nemzetközi hírek függvényében bármelyik irányba is elindulhat az árfolyam - mondta a Portfolio.hu elemzője az InfoRádiónak.

A forint ma 325,34-es euróárfolyamon kezdte a napot, ez 0,1 százalékos erősödést jelentett a hétfő esti szinthez képest.

Tegnap 326,3 környékére gyengült a forint, innen már csak egy lépés a 2015 januári 327,6-os euró-forint árfolyam.

A JP Morgan elemzőinek felvetésére, hogy a harmadik negyedévre idén akár 335-340 forint is lehet az euró, Beke Károly azt mondta, egyre kevesebb elemző hisz abban, hogy meg fog állni a forint gyengülése, és nem éri el a történelmi mélypontot, ami 2015 januárjában 327,6 forintos euró árfolyam volt.

Hozzátette, az elmúlt napokban több olyan elemzői vélemény is megjelent, amely a következő hónapokban már 330 forint fölé várja az euró-forint árfolyamot. Ezek az elemzők azt gondolják, hogy a jegybank által a múlt héten tett apró kis lépések nem lesznek elegendőek a forint árfolyamának stabilizálásához, és

a piac várhatóan tovább teszteli majd a Magyar Nemzeti Bank hitelességét, és a forinton keresztül próbálja meg kikényszeríteni a szigorúbb monetáris politika felé való elmozdulást.

Ebből a szempontból tehát a JP Morgan véleménye nem tekinthető szélsőségesnek - mondta Beke Károly. Az amerikai bank elemzői szerint ez a bizonyos 335-340 forintos euróárfolyam lehet majd az, amelyik komolyabb lépésre késztetheti a jegybankot az év második felében.

Ez a komolyabb lépés a Portfolio.hu elemzője szerint lehet akár egy erősebb elköteleződés a szigorítás felé, illetve lehet a nem konvencionális eszközök fokozatos kivezetésének lehetősége is. A 0,9 százalékos alapkamat az elemző szerint akár 2020-ig is maradhat, de a szakértők egyre nagyobb része gondolja úgy, hogy a következő napokban-hetekben láthatunk majd rekord gyenge forintot.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Egyelőre semmi sem támogatja a forint erősödését
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást