Nyitókép: MTI/AP/Noah Berger

Nem úsztuk meg a kanadai füstöt, és még szaharai port is nyelhetünk

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2023. július 12. 16:34
Európa magaslégkörében is megfigyelhető a kanadai erdőtüzek füstje – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. A szakemberek szaharai por megjelenésére is számítanak, az izlandi vulkánkitörésnek azonban egyelőre „kisebb a füstje, mint a lángja”.

Magaslégkör alatt a troposzféra legfelső, 6 és 10 kilométer közötti zónáját értjük, ahol az úgynevezett magassági futóáramlás, vagyis a jet stream húzódik – mondta Mesterházy András meteorológus. A szakember elmondása szerint az észak-amerikai kontinens nagy részén elterülő Kanadában magyarországnyi méretű területen ég az erdő, és az ebből származó jelentős mennyiségű füst a magassági futóáramlással Európába is eljut.

"Természetesen a füst az Egyesült Államokban sokkal nagyobb problémát okoz, mint az öreg kontinensen, miután az Atlanti-óceán feletti vonulása során, ha nem is oszlik el teljes mértékben, de nagyban hígul, így főként a hajnali, reggeli, illetve naplemente körüli órákban figyelhető meg, amikor viszont a Nap magasabban áll, kevésbé látványos, legfeljebb valami derengés tapasztalható" – magyarázta a szakértő, arra is kitérve, hogy ez

az európai lakosokra nézve semmilyen problémát nem okozhat.

Szaharai por viszont érdemben jelenleg nincs Magyarország fölött – tette hozzá Mesterházy András. Meglátása szerint ennek jelenlétéhez már hozzászokhattunk, miután az afrikai kontinens viszonylag közel van Európához, és a stabilabb déli-délnyugati áramlással könnyedén elérhetik a kontinens középső részeit a porosabb légtömegek. Az Országos Meteorológiai Szolgálat is évi több alkalommal ad tájékoztatás erről például a közösségi oldalán.

Mindeközben az izlandi Reykjanes-félszigeten a hétfői napon kitört egy vulkán. A szakember tájékoztatása szerint meteorológiai szempontból ennek nincs jelentősége, mert leginkább csak a láva ömlik egy nagyobb hasadék mentén, hamu viszont nem igazán került a légkörbe. Tehát semmiképp sem olyan a helyzet, mint a szintén izlandi Eyjafjallajökull 2010-es kitörésekor, ami jelentős káoszt okozott az európai légi közlekedésben – húzta alá.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nem úsztuk meg a kanadai füstöt, és még szaharai port is nyelhetünk
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást