Nyitókép: Pixabay

A világ élvonalába került a Balaton egy felmérésben

Infostart
2020. június 20. 06:27
A hat legjobb tó között végzett a magyar tenger, pedig éppen egy olyan jelenséget vizsgáltak, amely a hazai híradásokban is egyre gyakrabban felbukkan.

Elöször végeztek olyan nemzetközi, hoszú távú kutatást a Stanford Egyetem kutatói, amely a világ nagyob tavaiban egyre sűrűbben következett algavirágzást vizsgűlja, pontosabban azt, hogy valóban vajon valóban globális jelenségről van-e szó.

A Stanford Egyetem kutatói 100 négyzetkilométernél nagyobb tavak algásodását vizsgálták 28 éven keresztül. A képeket a Landsat nevű műhold készítette 1984 és 2012 között, így a friss fejleményekről nem sokat árultak el, a jellemző trendekről viszont annál többet - számolt be a programról a Qubit a NASA alapján.

Az eredmények alapján egyre súlyosabb algásodást figyeltek meg a kutatók, mindössze hat esetben számoltak be tartósan javuló tendenciáról, ezek közé a tavak közé tartozott a Balaton is.

A tudósok egyike arról számolt be az elemzések alapján, hogy egyértelműen kimutatható volt az általáosan romló trend, tehát nem arról van csak szó, hogy évtizedekkel korábban kevésbé figyeltek a problémára: egyre több helyen és egyre nagyobb mértékben tapasztaltak algásodást.

A NASA szerint a Balaton meglepő sikere valószínűleg a magyar tenger kiemelt gazdasági és turisztikai szerepének köszönhető, ami miatt az állam kiemelt figyelmet fordított a vízminőségre.

Ugyanakkor az Infostart is beszámolt arról, hogy tavaly nyáron megjelent az algásodás a Balatonon – ez az időszak már nem szerepelt a cikkünben szemlézett kutatásban. Hazai szakemberek szerint az algainvázió a Balaton eddiginél komplexebb, átfogóbb kutatásának fontosságára hívja fel a figyelmet.