Nyitókép: Pixabay

Új témán dolgoznak a Bocuse d'Or magyar döntősei

Infostart / InfoRádió - Dzsubák Tamás
2020. január 19. 06:10
A fürj lesz a húsalapanyag a Bocuse d'Or idei európai válogatóján, amit ebben az évben Tallinnban tartanak. A magyarországi döntőt február 5-én rendezik.

Február 5-én rendezik a neves, kétévente megrendezett szakácsverseny magyar döntőjét. Hatan vehetnek részt rajta, ők azok, akik a pályázati dokumentációval jelentkezők közül bekerültek a selejtezőbe és annak 12 fős mezőnyéből kiválasztásra kerültek - mondta az InfoRádióban Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse D`Or Akadémia elnöke.

A magyar döntő egyéni verseny, bár mindenkinek van egy segítője, a commis. Ő nem lehet a 2021-es lyoni világdöntőn 21 éves, a séfnek pedig már el kell múlnia 23 évesnek. A tallini Európa-bajnokságon pedig már négyfős csapat vesz részt, a magyar győzteshez egy coach és egy kóstolótag csatlakozik.

Változott a téma

A magyar és az európai döntő között csak mintegy 3 hónap lesz (az európai megmérettetésre május 28-29-én kerül sor 20 ország csapataival), ezért a magyar téma kiválasztásakor mindig azon gondolkodnak, mi lesz a kontinensviadalon az alapanyag. Itthon először szarvasborjút és pisztrángot határoztak meg, utóbbihoz pezsgőt és egy piacon vásárolt meglepetészöldséget kellett használni. "Ám a magyar téma kihirdetése után kiderült, hogy Tallinnban fürj, fürjtojás és kacsamáj lesz az alapanyag, ezért cseréltünk. Ez nehézség az öt finalistának, aki nem jut ki Tallinnba, de az egy győztesnek plusz három hónap előnyt jelent, hiszen az összes, a magyar versenyre kitalált innovációt és fejlesztést beépítheti akár az Eb-re készített fogásokba is" - mondta Hamvas Zoltán.

A magyar viadalra a fürjet egy sellyei gazdaságból szerzik be, a legjobb magyar éttermek többsége is tőlük rendel. Azt még nem tudják, hogy az európai viadalon milyen fürj lesz az alapanyag.

Mit kell főzni a magyar döntőre?

A Magyar Bocuse D'Or Akadémia honlapja szerint a hústéma:

  • alapanyag: 7 db fürj, májjal és szívvel együtt
  • 2 db kacsamáj
  • a fürjeket egészben kell felhasználni, és ki kell csontozni (főzés előtt vagy után)
  • az elkészítés módját és a téma feldolgozását a versenyzők szabadon dönthetik el
  • a pecsenyéstálon való bemutatás során az elkészült fürjeknek felismerhetőnek kell lenniük (fél vagy egész fürj formájában)
  • tálalás során a tálról a tányérok mindegyikére egy fél fürjnek és 3 köretnek kell kerülnie
  • kaviár és szarvasgomba használata TILOS
  • köretek: 1 köretnek fürjtojással kell készülnie, 2 köret pedig csak zöldségeket és magokat, gabonákat tartalmazhat
  • a témához 2 szósz, mártás kötelezően készítendő
  • Plusz felhasználandó alapanyag a vörösbor (1 üveg): SEBESTYÉN- Iván-völgyi Bikavér 2017 (Szekszárd) vagy ST. ANDREA - Hangács Bikavér 2017 (Eger)

A haltéma:

Jellege meleg előétel. Kötelező alapanyagai:

  • Törley Chardonnay Brut,
  • 6 db egész pisztráng és
  • egy meglepetés zöldség, amely a Metro piacon fog kiderülni a döntő előtti nap délutánján. A meglepetés zöldség a következők közül kerül ki: káposzta, cékla, karfiol, csicsóka, barna csiperkegomba.

A zsűri éttermi stílusú tányért vár el, de Bocuse d'Or stílusban:

  • minimum 3 köretelemmel,
  • az étel minimum 50%-a hal elem kell legyen
  • a másik 50% pedig zöldség/gyümölcs – ami csak a verseny Metro piacáról szerezhető be
  • az ételhez 1 mártás kötelezően készítendő


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bocuse D'Or: Fürj lesz az alapanyag - Hamvas Zoltán
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást