Sokan készülnek a Balatonhoz a hosszú hétvégére

Infostart
2019. augusztus 11. 12:56
A jelek szerint a hosszú hétvégére felkerekedik az ország nagy része, és az egyik fő célpont a Balaton.

Megteltek a szálláshelyek az államalapítás ünnepének négynapos hosszú hétvégéjére. Tavalyhoz képest több mint a felével nő majd a forgalom. Az átlagos foglalási érték 58 500 forint körül alakul, és a SZÉP-kártyások bátrabban költenek.

Telt ház lesz augusztus 20-án, mert már most 95 százalékos a kihasználtság a Hotel Azúrban. A siófoki Hotel Azúr marketing és értékesítési igazgatója kijelentette, hogy az Azúr előreláthatóan hasonló szezont zár majd, mint a tavalyi, és csak az esős június miatt nem tudták tovább javítani az eredményeiket. Az idén azt tapasztalták, hogy kevesebb a német és több a belföldi turista, de egy-egy család átlagos tartózkodási ideje csökkent, ezzel együtt azonban a vendégforgalom nem - írja a Sonline.

Már nem tudnak helyet biztosítani az augusztus 20-ai teljes hétvégére, csupán egy-egy éjszakára, mondta Góz Zsófia, a siófoki Prémium Hotel Panoráma egyéni értékesítője. Leginkább családok foglalnak szobát, hogy megnézzék a siófoki tűzijátékot. Az idei szezonra nem lehet panasz, náluk most kitolódott augusztus utolsó hetére is, csak az iskolakezdésnél látszik visszaesés.

Mások is arról beszéltek, hogy

egyre több a cseh, szlovák és szlovén vendég, de kevesebb német jön. Ahogy távolodunk Siófoktól, már szabad szálláshelyekre bukkanhatunk.

A balatonföldvári Főnix Hotelben augusztus 20-ára 60 százalékos a kihasználtság.

Somogy a legnépszerűbb

A belföldi úti célt választó magyar vendégek körében Siófok, Hajdúszoboszló és Eger a három legvonzóbb város. Az apartmanok 25 százalékkal és a vendégházak 22 százalékkal a legkeresettebb szállástípusok, mert az érkező vendégek csaknem fele ezek valamelyikében tölti a hosszú hétvégét. A SZÉP-kártyások esetében az apartmant harmaduk, 3 csillagos hotelt pedig 26 százalékuk választ, míg a vendégházakat jóval kevesebben, 15 százalékuk keresi. A megyék közül Somogy (15 százalék), Veszprém (11 százalék) és Heves (9 százalék) részesülnek legnagyobb arányban a foglalásokból.