Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Karácsony Gergely elnézést kért

Infostart / MTI
2026. október 13. 11:38
A főpolgármester elnézést kért az érintett kerületek vezetőitől azért, hogy a budapesti parkolási rendszer átrendezésére vonatkozó, a kormánnyal kötött megállapodásról előzetesen nem egyeztetett velük, erről a Telex hírportálon közvetített keddi élő interjújában beszélt. Bejelentette azt is, hogy meg szeretné húszszorozni a Fővárosi Szolidaritási Alap forrásait. A politikus szerint a fővárosi önkormányzati rendszerben finomhangolásra van szükség, rendezni kell kérdéseket a turizmus és a forrásmegosztás területén is.

Karácsony Gergely úgy fogalmazott: „elnézést kérek, hogy az utolsó pillanatban szóltam”. Ugyanakkor a jelenlegi parkolási rendszer rossz – tette hozzá, majd később megismételte, nem így kellett volna csinálni, „hibáztam”.

A főpolgármester közölte, túlzónak érzi a reakciókat az érintett kerületi polgármesterek részéről, és jelezte, tartanak majd megbeszélését az ügyben.

A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) október elsejei ülésén a kormány és a főváros között egy egységes budapesti parkolási rendszer kialakítása érdekében létrejött megállapodás szerint a parkolási rendszer és annak bevételei a kerületektől a fővárosi önkormányzathoz kerülnek át. Ennek kapcsán a főpolgármester azt mondta: az FKT ülésén arról született döntés, amivel „mindenki egyetért”.

A döntés szerint fél év múlva állnának át az új rendszerre, április elseje a céldátum – közölte Karácsony Gergely, aki szerint addig még rengeteget fognak erről vitatkozni.

Karácsony Gergely a parkolási rendszer átalakítása mellett a turizmust és a forrásmegosztást jelölte meg olyan területként, ahol szerinte változtatásokra lenne szükség.

Mint mondta, korábban elvették a fővárostól az idegenforgalmi adóbevételeket, miközben a fővárosi önkormányzat látja el a turisztikai feladatokat Budapesten. Egyébként nem tudja ellátni, és ebből egyébként szerintem egy társadalmi katasztrófa kezd kialakulni” – fogalmazott a városvezető, hangsúlyozva, a fővárosnak nincs eszköze arra, hogy a lakói és a turizmus konfliktusába beavatkozzon szabályozással és forrásokkal. A terület bevétele nagyjából évi 30 milliárd forint, és ez a kerületeknél van - jegyezte meg.

A főpolgármester együttműködést kért a kerületektől egy olyan struktúra kialakításához, amelyben „a város visszakapja azt a potenciálját, hogy tudja a turizmus szabályozni”. Mint mondta, ebben is szeretnének partnerséget kialakítani a kormánnyal.

A főpolgármester szerint a harmadik, egyben a legnagyobb kérdés a forrásmegosztás, ami évi 300 milliárd forintnyi iparűzési adóbevétel elosztásáról szól a kerületek között. Ez egy „végtelenül torz rendszer, és vannak kerületek, amelyek ennek nagyon brutálisan kárvallottjai” – jelentette ki, jelezve, hogy a jelenlegi rendszer nem követi a lakosságarány változását, hiszen vannak külső kerületek, amelyeknek jelentősen nőtt a népessége, és vannak belső kerületek, amelyek népessége csökkent, vagy stagnált.

A jelenleg nagyjából 300 millió forintos kerettel működő Fővárosi Szolidaritási Alap kapcsán azt javasolja, hogy az alap keretét emeljék meg az iparűzési adó egy százalékára, azt a kerületek és a főváros közösen „dobják össze”.

Így lenne egy mintegy évi 5-6 milliárd forint arra, hogy „szembenézzünk azzal az egészen elképesztő társadalmi drámával, ami ma Budapest utcáin van” – mondta Karácsony Gergely.

A jelenséget nagyon sokan közbiztonsági problémának tartják, de szerinte „egy mély társadalmi összeomlás”.

A megemelt keretösszegű alapból a kerületek, fővárosi intézmények, civilek, egyházak szakmailag megalapozót döntéshozatal révén forrásokhoz juthatnak – fejtette ki Karácsony Gergely, hangsúlyozva: közös gondolkodása van szükség ahhoz, hogy a kerületeket különböző mértékben érintő, de elsősorban mégiscsak a belvárosi kerületeknél lecsapódó társadalmi drámát valahogy orvosolni tudják.

A parkolási rendszer átalakítása kapcsán a kerületek esetleges kompenzációját felvető kérdésre válaszolva a főpolgármester arról beszélt, hogy nem tartana igazságosnak egy teljeskörű kompenzációt. Ha ez megtörténne, akkor fennmaradna egy igazságtalan rendszer – jegyezte meg.

Karácsony Gergely kitért arra is, hogy szerinte nagyon belváros fokúszú az önkormányzatok finanszírozása Budapesten. Ha egységes városban gondolkodunk, akkor le kell dolgozni a belső aránytalanságokat – mondta.

A főpolgármester közölte: a jövő héten összehívja a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének ülését, ahol az előbbiekben felvázolt teljes csomagról szeretne beszélni.

Elmondta, kedden egyeztet a kormány az önkormányzati szövetségekkel, amelyek tájékoztatást kapnak a jövő évi költségvetési tervekről.

Arra készül, hogy a szolidaritási hozzájárulás összegében nagyjából 15 százalékos csökkentés lehetséges.

Karácsony Gergely kijelentette azt is, hogy az FKT keretében megkötött megállapodásokban jelenleg a kormány és a főváros hozott áldozatot. A kerületeknek egyelőre nem kellett semmit „beáldozniuk”, a parkolási pénzek elosztása egyes kerületeknek kedvezhet, másoknak lehet nem, de az biztos, hogy igazságosabb és hatékonyabb rendszer lesz – mondta Karácsony Gergely, aki szerint a kormány nagyon sokat vállalt a megállapodással.