Egyebek mellett a kötelező kamarai tagságról, a javítóintézetek gyermekvédelmi rendszerbe történő visszaintegrálásáról, az Otthon Start Programot is érintő egyes ingatlanos módosításokról, a koncessziókkal kapcsolatos törvényjavaslatról, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa elnökéről és hat tagjáról szóló szavazás szerepelt a napirenden.
Kamarai tagság
Visszaállította a kötelező kamarai tagságot az orvosoknak, fogorvosoknak, egészségügyi szakdolgozóknak kedden az Országgyűlés az egészségügyről szóló törvény és az egészségügyben működő szakmai kamarákról szólójogszabály módosításával a kormány kezdeményezésére.
Az előterjesztést 135 igen, 50 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el a parlament.
A törvény preambuluma szerint a magas színvonalú, biztonságos és betegközpontú egészségügyi ellátás alapvető feltétele egyebek mellett az egészségügyi dolgozók szakmai önkormányzathoz való joga és függetlensége, a szakmai önkormányzatiság hatékony működése, az egészségügyi tevékenység szakmai és etikai követelményeinek következetes érvényesülése.
E célok megvalósítása érdekében a jogszabály helyreállítja valamennyi egészségügyi szakképesítéshez kötött tevékenység esetén a szakmai kamarai tagság általános kötelezettségét, az orvosi hivatás gyakorlásával összefüggésben az etikai eljárások kamarai feladatkörben történő lefolytatását.
Hatályon kívül helyezték az ezzel ellentétes, 2023-ban bevezetett szabályt.
Az új szabály szerint egészségügyi tevékenységet csak az végezhet, aki tagja az adott tevékenység végzésének feltételeként előírt szakképesítés szerint illetékes szakmai kamarának.
Az orvosoknak a törvény hatálybalépésétől számított 30 napon belül kell kérniük a Magyar Orvosi Kamarába történő felvételüket.
Ha valaki határidőig nem nyújt be tagfelvételi kérelmet, egészségügyi tevékenységet a határidő lejártát követő 45. naptól nem végezhet.
A kamarába felvett tagot kamarai tagdíjfizetési kötelezettség a felvételi kérelem benyújtását követő második hónap első napjával kezdődően terheli. A törvény azt is tartalmazza, hogy a meg nem fizetett kamarai tagdíj köztartozásnak minősül, amelyet az állami adóhatóság adók módjára hajt be.
A kamarai alaptagdíj összege 4100 forint havonta a MOK budapesti szervezetének internetes oldalán szereplő adat szerint.
A folyamatban lévő etikai eljárásokat az Egészségügyi Tudományos Tanácsnak december 31-ig kell lezárnia, a le nem zárt ügyeket 2027. január 10-ig átteszi a Magyar Orvosi Kamarához. Az etikai eljárásokra vonatkozó ügyintézési határidő 45 nap helyett 60 nap lesz, az etikai eljárások pedig a panaszos, vagy az eljárás alá vont kérésére elektronikus hírközlő eszközök igénybevételével megtartott ülésen is lefolytathatók.
A kamarák
- a feladatkörüket érintő jogszabályokat és jogszabály-módosításokat kezdeményezhetnek, továbbá
- véleményezési jogot gyakorolnak az egészségpolitikát, az egészségügyi tevékenység szervezeti vagy működési rendjét, fejlesztési irányait érintő állami, egészségbiztosítási, helyi önkormányzati döntések meghozatalánál.
- A köztestületek jogosultak lettek egészségügyi szakmai irányelvek, ellátási protokollok és módszertani levelek véleményezésére,
- közreműködnek a továbbképzések szakmai tartalmának kialakításában,
- a kötelező továbbképzések témaköreinek meghatározásában, valamint
- részt vesznek a szakmai, tárgyi és személyi minimumfeltételek kidolgozásában.
- Részt vesznek továbbá a szakmai képzőhelyek akkreditációjában, a szakképzések minősítésében.
Az indoklás szerint a szakmai önkormányzat intézményes részvételének biztosítása érdekében a szakmai kamarák – szakterületüknek megfelelően – tanácskozási joggal rendelkező tagot delegálhatnak a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi gyógyintézetek kórházi felügyelőtanácsaiba, valamint az orvos- és egészségtudományi egyetemek klinikai központi tanácsaiba.
Újdonság, hogy a kamarák évente tájékoztatják az Országgyűlés illetékes szakmai bizottságát tevékenységükről.
A Magyar Orvosi Kamara véleményezési jogot gyakorol a szakmai alkalmasság helyett a vezetői alkalmasság kérdésében
- az állami és önkormányzati fenntartású egészségügyi szolgáltatóknál,
- az egészségbiztosítási szerveknél, valamint
- az egyetemek orvosképzést, szakképzést végző karainál.
Rögzítették: az országos szervek és területi szervezetek elnöke azonos tisztségre legfeljebb két teljes választási ciklusra választható meg azzal, hogy azonos tisztséget összesen legfeljebb tízéves időtartamban tölthet be.
A törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.
NMHH, Médiatanács – később még egy szavazás jön
Megválasztotta Polyák Gábort a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának elnökévé kedden az Országgyűlés. A médiajogászt, kutatót, egyetemi oktatót 132 igen, 52 nem szavazattal, tartózkodás nélkül választották meg a képviselők.
A médiatanács tagjának választották
- a Tisza Párt által jelölt Bencsik Márta jogászt, újságírót, Bodrogi Bea Judit médiajogászt, emberi jogi ügyvédet és Nagy Krisztina jogászt, médiapedagógust, valamint
- a Mi Hazánk jelöltjét, Tóth Máté energiajogászt.
Elutasították ugyanakkor a Fidesz jelöltjének, Szabó László kommunikációs szakembernek és a KDNP által javasolt Pindroch Ferenc televíziós, rádiós és kommunikációs szakembernek a megválasztását.
A szavazás után a Fidesz és a KDNP képviselői kivonultak az ülésteremből.
Annak ellenére, hogy a parlament nem választotta meg az összes tagot, a médiatanács megalakult
– jelentette be Forsthoffer Ágnes házelnök. Hozzátette, azon jelöltekről, akiket nem választottak meg, de bírják a képviselők harmadának támogatását, ismételten meg kell kísérelni a szavazást. Az új voksolás időpontját a későbbiekben határozzák meg.
A tanács elnöke és a megválasztott négy tagja ezt követően esküt tett.
A törvényhozás művelődési bizottsága hétfőn döntött arról, hogy Polyák Gábort jelöli a médiatanács elnöki tisztségére. Ugyanekkor határoztak arról, hogy támogatják a kormánypárti és ellenzéki frakciók által a testületbe javasolt személyek megválasztását.
Javítóintézetek
Október 1-jétől a javítóintézetek visszakerülnek a gyermekvédelmi rendszerbe, miután az Országgyűlés 135 igen, 50 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta az erről szóló törvényjavaslatot.
A jogszabály indoklása szerint a javítóintézeti nevelés mint büntetőjogi intézkedés ugyan szabadságelvonással jár, de tartalmát tekintve elsősorban a fiatalkorúak nevelését, kompetenciájának fejlesztését célozza, ezért jobban illeszkedik a gyermekvédelmi intézményrendszerhez, mint a büntetésvégre-hajtási szervezet működési elveihez.
A javítóintézeteket az előző kormány 2025 decemberében helyezte át egy kormányrendelettel a büntetésvégre-hajtás alá. Majd az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra tekintettel kihirdetett veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emelésével 2026 májusában a javítóintézetekről szóló veszélyhelyzeti kormányrendeletek is törvényi szintre emelkedtek.
Zárószavazás előtti módosító javaslattal került a jogszabályba, hogy a hitelintézetek átmeneti jelleggel – 2026. november 30-tól 2027. május 15-ig – közreműködhessenek az iskolakezdési utalványok beváltásában.
Módosult a magyar építészetről szóló törvény
Elfogadta az Országgyűlés a magyar építészetről szóló törvény módosítását 135 támogató, 45 ellenszavazat, valamint 6 tartózkodás mellett. A kormányzati törvény a kiemelt beruházásokra vonatkozó szabályokat módosítja, és lehetőséget ad arra, hogy ha a beruházó nem tartja be a környezetvédelmi és természetvédelmi követelményeket, akkor a jogsértő állapot megszüntetéséig, de legalább hat hónapig további hatósági engedélyt ne lehessen kiadni számára.
A módosítás érinti az Otthon Start Programban megvalósuló építési beruházásokat is,
a jogszabály felfüggeszti a fix 3 százalékos hitelprogram beruházásaira vonatkozó szankciós szabályokkal kapcsolatos határidőket.
Ezt azzal indokolták: a kormány új lakásépítési programjának részletes kidolgozása és a jelenlegi beruházásokkal való összehangolása több hónapot vesz igénybe, ezért szükséges azoknak az építési beruházásoknak az átütemezése, amelyeknél még nem adtak ki építési engedélyt.
Az SZTFH és a koncessziós feladatok
Megszűnnek a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) koncessziós jogkörei, valamint a Koncessziós Tanács is, miután a parlament kedden 135 igennel, 46 nem és 6 tartózkodás ellenében elfogadta az egyes koncesszióval összefüggő törvények módosítását.
A kormány az SZTFH koncessziós feladatainak teljeskörű megszüntetését azzal indokolta, hogy az egyetértési jogán túl a formálisan meglévő egyéb koncessziós feladatainak többségét, így a joggyakorlat egységesítését szolgáló tevékenységet, a koncessziókkal kapcsolatos nyilvántartások vezetését és a koncessziós tevékenységek ellenőrzését a hatóság amúgy sem végezte ténylegesen. Más állami szervek, köztük a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), az Állami Számvevőszék, az Integritás Hatóság, a Közbeszerzési Hatóság, valamint a Nemzeti Koncessziós Iroda viszont megfelelően ellátják ezeket a funkciókat.
A továbbiakban a koncessziós pályázat kiírásához, az ajánlattételi felhívás kiadásához, valamint a koncessziós szerződés megkötéséhez, módosításához és megszüntetéséhez nem szükséges az SZTFH előzetes egyetértése.
A hatóság a koncessziós szerződésekkel kapcsolatos feladataival összefüggésben keletkezett iratait harminc napon belül köteles átadni a pénzügyminiszternek.