A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét – derült ki a miniszterelnök ma reggeli rövid Facebook-bejegyzéséből. Magyar Péter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón beszélt arról, hogy a dohány- és a kaszinó-koncessziók területén átalakítást tervez a kormány. Hozzátette: a részletekről várhatóan a jövő heti vagy az azt követő kormányülés után már be tudnak számolni. Úgy fogalmazott: nem áll messze a valóságtól, ha mindkét esetben a koncessziós szerződések megszüntetésére, felmondására kell első körben gondolni.
Főként vidéki éttermek és cukrászdák juthatnak 10 millió forintos támogatáshoz a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban – közölte a gazdasági és energetikai miniszter. Kapitány István a gyorsított eljárásban felülvizsgált 5+5 támogatási konstrukcióról azt is elmondta: a benyújtott kérelmek mintegy 80 százaléka vidéki turisztikai vállalkozástól érkezett. Hozzátette: nyolcszáz magyar mikro - és kisvállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz. A forrásból gépeket és új eszközöket szerezhetnek be, valamint technológiai és infrastrukturális fejlesztéseket hajthatnak végre.
Felbontotta szerződését az Oktatási Hivatal a Déryné Közhasznú Nonprofit Kft.-vel - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter. A program a döntésre úgy reagált: a szándékuk soha nem a drámapedagógia kisajátítása vagy monopolizálása volt. Lannert Judit tárcavezető előzőleg kiemelte: fontosnak tartja, hogy a drámapedagógia továbbra is jelen lehessen az oktatásban, de ezeket a tartalmakat a jövőben a szakma és a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium bevonásával, velük egyeztetve fogják kiválasztani.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nem engedi, hogy Rétvári Bence vagy bármely más politikus kisajátítsa a tanárok képviseletét. Ezt Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke írta a KDNP parlamenti frakcióvezetőjének címzett válaszlevelében. Előzőleg Rétvári Bence nyílt levélben fordult a pedagógus-szakszervezetek vezetőihez, és arra kérte őket, foglaljanak állást Lannert Judit oktatási miniszter tanárokról tett korábbi kijelentéseivel kapcsolatban.
Az erős szél miatt országszerte több megyében is autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt ágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét délutánig – közölte a katasztrófavédelem. Baranya, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád vármegyében is több helyszínre riasztották az egységeket. A fővárosban, a III. kerületi Nánási úton egy fa autókra dőlt, és elzárta a Kadosa utcát, a VI. kerületben pedig nagy faágak hasadtak le a Kmety György utcában.
Lengyel busz ütközött teherautóval Zalalövő közelében, hatan megsérültek. A turistabusz és a pótkocsis teherautó a 86-os főúton, Keménfa térségében ütközött össze szombat hajnali egy óra körül. A lengyel turistákat szállító buszon 53-an utaztak. A balesetben hatan könnyebben megsérültek, köztük a teherautó vezetője is. A sérültek már elhagyhatták a kórházat.
A megszokottnál tovább, egészen október elejéig közlekedik Budapest és Split között az Adria InterCity – erősítette meg a MÁV csoport vezérigazgatója. Hegyi Zsolt bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a járatokra eddig több mint 8400 foglalás érkezett, és az utószezonban is folyamatos az érdeklődés.
Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken. A 31 éves férfit a szerb belügyminisztérium célzott körözésekkel foglalkozó egységének tagjai találták meg és vették őrizetbe. A férfi ellen a budapesti Interpol adott ki nemzetközi körözést kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt.
Az ukrán elnök közölte, hogy egyeztetett az amerikai küldöttekkel, akik szombaton Moszkvában tárgyalnak az orosz elnökkel. Volodimir Zelenszkij megerősítette, hogy az amerikai megbízottakat vasárnapra várják Kijevbe. Az ukrán elnök közölte: készek betartani a tűzszünetet a tárgyalási folyamatban érintett városokban. Vlagyimir Putyin orosz elnök az amerikai delegáció érkezésére tekintettel, három napra felfüggesztette a Kijev elleni légicsapásokat.
Három iráni kőolaj-tartályhajót tett működésképtelenné az amerikai haderő, miután Irán felől ballisztikus rakétákat lőttek ki két amerikai hadihajóra. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda rakétái nem okoztak kárt sem a hajókban, sem a legénységben. Amerikai közlés szerint a művelet célja az volt, hogy gazdasági árat fizettessenek Iránnal a rakétatámadásért.
A spanyol közlekedési miniszter átveszi az irányítást Ceuta kikötője felett, és a helyi önkormányzat tiltakozása ellenére engedélyezi egy ideiglenes befogadótábor felépítését az észak-afrikai spanyol exklávéban – számolt be több spanyol sajtóorgánum. Oscar Pwenté rendelete egy sátortábor létrehozását teszi lehetővé a Marokkóból érkezett migránsok számára.