Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Az ártéri üdülők nem ússzák meg, de a budapesti rakpart is víz alá kerülhet

Infostart / InfoRádió - Kántor Viola
2024. június 5. 10:40
A vártnál magasabb tetőzéssel érkezik az árhullám a Dunán. Bajorországban a folyó áradása miatt részlegesen bezárták az Audi gyárat, a szlovák környezetvédelmi miniszter pedig válságstábot hívott össze Bősön az emelkedő vízszint miatt. Siklós Gabriellát, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivőjét kérdeztük.

A magyar vízügyi szakemberek a Duna vízgyűjtő területén leeső csapadék mennyisége alapján készítik az előrejelzéseket. Mivel a következő egy-két napban várhatóan nem fog esni, az árhullám vízmennyisége már a folyó medrében van, ami megkönnyíti a számításokat – mondta Siklós Gabriella az InfoRádióban.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője úgy fogalmazott: a szigetközi szakaszon meghaladja a legmagasabb fokú készültséget a folyó vízállása, csütörtökön tetőzik majd a Duna Győr és Nagybajcs között. Az Országos Műszaki Irányító Törzs megkezdte a 24 órás folyamatos őrszolgálatot, a feladat ellátására Szolnokról és Debrecenből is átvezényeltek szakembereket, így több mint százan vizsgálják a jelenségeket.

A gátak a Duna egész magyarországi szakaszán jól bírják a terhelést, lakóházakat nem fenyeget az árhullám, az ártéri üdülőövezeteket viszont el fogja önteni a víz

– jegyezte meg a Siklós Gabriella.

„A karácsonyi dunai árhullámhoz képest változás, hogy most burjánzik a növényzet. Sok eső esett az elmúlt hetekben, minden nagyon zöld, és ez bármennyire is szép, a mi munkánkat nagyon megnehezíti. Kevesebb helye van ugyanannak a vízmennyiségnek” – magyarázta a szóvivő, és hozzátette, hogy amennyiben a hétvégén esik valamennyi csapadék a vízgyűjtő területen, az várhatóan már nem igazán fogja befolyásolni a jelenlegi árhullámot.

Most a szigetközi Duna-szakaszon a legnehezebb a helyzet, de ahogy halad dél felé a tetőzés, minden szakaszon lehet másodfokú készültség, ráadásul nem csak a Dunán van árvíz – tette hozzá.

„A Rábán is érkezik egy árhullám, ami a győri védekezést nehezíti, illetve Nyugat-Magyarországon a szombathelyi vízügyesek a Murán védekeznek. A Dráván is várunk árhullámot, és ha a Tisza vízgyűjtőjére nézünk, akkor a Tarnán érkezik most egy olyan árhullám, ami a miskolci vízügyes kollégáknak okoz fejtörést” – fejtette ki Siklós Gabriella.

Az előrejelzések szerint a dunai árhullám csütörtökre éri el Budapestet, így szombatra már az alsó rakpart is víz alá kerülhet.

(Címlapképünkön: Árad a Duna Neszmélynél 2023. december 26-án.)


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Árhullám - Siklós Gabriella szóvivő, OVF
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást