Nyitókép: Facebook/Corvin Palace

Erre már nagyon sokan vártak: újra megnyílik az ikonikus budapesti áruház

Infostart
2023. október 18. 19:43
Bár az eredeti tervek szerint már négy éve át kellett volna adni, a tervezés és a kivitelezés közben jelentkező problémák miatt sokat csúszott a céldátum. A pláza igyekszik kielégíteni minden vásárlói és szórakozási igényt, számos üzlet mellett közösségi tér és művészeti galéria is várja az odalátogatókat.

Csaknem száz évvel az egyik legrégebbi budapesti nagyáruház átadása után október 19-én, csütörtökön megnyílik a felújított Corvin áruház, melynek új neve Corvin Palace lett. Az ikonikus bevásárlóközpont hosszú ideig bádoglemez mögé volt szorítva, ez azonban már a múlté. Mostantól eredeti pompájában láthatják és látogathatják majd a vásárlók és az arra járók a fővárosi Blaha Lujza téren.

Ahogy arról korábban az Infostart is beszámolt, az utcafrontról elérhető két üzlet, egy patika, egy bankfiók és egy könyvesbolt már megnyílt, a többi üzlet berendezésén egészen a mostani nyitásig dolgoztak. A Corvin Palace-ban helyet kapott a többi között élelmiszerüzlet, drogéria, lakberendezési üzlet, fehérneműbolt, étterem, kávézó, tejbár, közösségi iroda és művészeti galéria is.

A 16 ezer négyzetméternyi terület nagyjából felében üzletek, a másik felében pedig irodahelyiségek vannak.

Az új épület helyreállított homlokzatát nyár elején adták át, amikor az üzemeltető Corvin Áruház Kft. egyik tulajdonosa, Balogh Viktor arról adott tájékoztatást, hogy a teljes beruházás mintegy 8 milliárd forintba került, ezen belül csak a homlokzat felújítására mintegy 1 milliárd forintot fordítottak – közölte még korábban a Világgazdaság.

Fotó: BKK

A VIII. kerületi önkormányzat szerint az áruház jól illeszkedik majd a megújult Somogyi Béla utcához, a Blaha Lujza térhez, illetve a Palotanegyedhez, ami otthonosabbá teszi a környéket.

Magát a helyszínt sokak számára a Corvintető és a Művelődési Szint (MÜSZI) tette igazán legendássá az elmúlt évtizedekben, a Corvin áruház múltja azonban sokkal régebbre nyúlik vissza. Majdnem száz évvel ezelőtt, 1926. március 25-én nyitotta meg a kapuit és hosszú ideig az ország legmodernebb nagyáruházaként tartották számon.

Az itt tartott híres szezonális vásároknak külföldön is híre ment és 1931-ben ebben a bevásárlóközpontban üzemelték be a legelső mozgólépcsőt Magyarországon.

Az akkori Corvinban volt kalapszalon, szőnyegbolt, színházjegy-iroda, étterem, kávézó és még gyorsfényképész is. 1948-ban államosították az épületet.

Az áruházat az 1956-os forradalom eseményei következtében – a második világháborús történésekhez hasonlóan – jelentős károk érték, így 1967-ben rákerült a jellegzetes alumíniumborítás, aminek a rögzítése nem kímélte a homlokzatot. Habár eredetileg ideiglenes megoldásnak szánták, a borítás évtizedekig ott maradt. Az épület üzemeltetője 1966-tól az Országos Áruházi Vállalat lett.

Az épületről 2018 tavaszán lekerült az alumíniumburkolat. A homlokzat leleplezésekor az egyes épületdarabokat szétosztogatták az arra járók között, így sokakhoz került maradandó emlék a legendás épületből. Az eredeti tervek szerint már 2019-ben át kellett volna adni a felújított Corvin áruházat, a tervezés és a kivitelezés azonban jóval több időt vett igénybe, mint amire számítottak az illetékesek, így sokat késett a nyitás.

A belső átalakításoknál prioritás volt, hogy ne csak üzlethelyiségek, hanem közösségi funkciók és terek is biztosítottak legyenek az odalátogatók számára. A tetőszinten egy nagyon impozáns panorámateraszt alakítottak ki.

Az elmúlt hetekben a Corvin Palace csapata anekdotákat, családi történeteket, emlékeket, fotókat, egyéb dokumentumokat gyűjtött össze a Facebookon a vásárlóktól az áruházról, jelenleg pedig azon dolgoznak, hogy kiválasszanak ezek közül néhányat, melyeket óriásplakátokon is megcsodálhatunk majd a Blaha Lujza téren a pláza előtt.