Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Friss hírek az esztergomi robbantásban megsérült tűzoltók állapotáról

Infostart
2023. szeptember 22. 17:52
Lapértesülés szerint három sérült tűzoltó hagyhatta el a kórházat az esztergomi halálos robbantás után.

A Magyar Nemzet kórházi forrásokból úgy tudja, hogy a tűzoltók ugyan nyolc napon túl gyógyuló töréseket szenvedtek, ám nincs szükségük további kórházi kezelésre. A robbanásban megsérült kommandósok állapota is jelentősen javult.

A legnagyobb javulás az intenzív osztályon ápolt kommandós állapotában van.

A lap azt írja, hogy a teljes felépülésig még hosszú az út, a robbanás és az általa kiváltott repeszhatás ugyanis beton-, tégla- és fatörmeléket zúdított a rendőrökre, ez okozott súlyos sérüléseket.

A cikkben arról is beszámolnak, hogy az elkövetkezendő hónapok során a protokoll szerint a testi felépülés mellett a lelkire is komoly hangsúlyt fektetnek majd, gyakori ugyanis, hogy poszttraumás stressz szindróma alakul ki. Ezek között lehet a gyakori a düh mellett a tehetetlenség, az önvád érzésének megjelenése. A váratlanul felbukkanó emlékek a nap bármely szakaszában és bárhol lecsaphatnak az érintettekre