Nyitókép: police.hu

Hamarosan akár arcfelismerő is kerülhet a hazai traffipaxokra

Infostart
2023. augusztus 16. 07:27
A szabálytalanságok visszaszorítása érdekében mesterséges intelligenciával fejlesztené a VÉDA-rendszert a magyar rendőrség.

Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője júliusban azt nyilatkozta az InfoRádiónak, hogy nagyobb számú, sűrűbben szőtt kamerahálózattal sokkal szorosabb felügyelet alatt lehet tartani az ország közútjait, viszont ez nem hatékony módszer az illegális versenyek ellen, mert azok kedvelői egyszerűen csak keresnek egy újabb helyszínt maguknak.

Az Árpád hídon történt tragikus balesettel kapcsolatban úgy fogalmazott: „mélyen megrázott és megdöbbentett, hogy ma Magyarországon ilyen előfordulhat”.

Az ezredes a vezess.hu-nak adott interjúban azt mondta, igyekeznek minél több éjszakai száguldozót elkapni, de rendre felbukkannak újabb és újabb jelentkezők, szerinte „egy bizonyos szubkultúra műveli” ezeket az illegális versenyeket. Sokakat lefülelnek, tőlük elveszik a vezetői engedélyüket, visszarendelik a járműveiket műszaki vizsgálatra, de később aztán megint találkoznak egy-egy ilyen emberrel.

Jó ötletnek tartja, hogy Karácsony Gergely főpolgármester új traffipaxokat telepít Budapesten. Ugyan a száguldozókat nem állítják meg ezek sem, a hatóságoknak sokat segítenek a hatékonyabb ellenőrzésben. Hozzátette: az országban több mint száz Trafibox kihelyezése van folyamatban és vannak olyan önkormányzatok, amelyek sebességmérő műszert vásárolnak, majd átadják a rendőrségnek. Óberling József megerősítette, hogy

a Trafibox egy magyar rendőr találmánya, de nem árulta el a nevét.

A főosztályvezető kiemelte, hogy a rendőrség elvenné a legveszélyesebb gyorshajtók autóit, az erre vonatkozó jogszabály-módosításukra azonban az a válasz érkezett felsőbb politikai körökből, hogy nem illeszthető be a magyar jogrendbe. A kezdeményezés azért nem ért célt, mert a hivatalos indoklás szerint a szankciónak arányban kell lennie az elkövetett jogsértés súlyával, és addig, amíg van eszköz, amely nem olyan súlyú, mint a tulajdon használatának a korlátozása, és azt ki nem tolták a határig, addig ilyen súlyos jogkövetkezmény nem jöhet számításba.

Fontos előrelépésnek tartja, hogy már drónokat is használnak az autósok ellenőrzésére és ezekből az eszközökből még többet szeretnének alkalmazni minél több helyen.

A drónfelvételek nagyon hasznosak az egyes szabálysértések bizonyításakor és a forgalom megfigyelése során.

A pilóták kiképzése már megtörtént és a szükséges módszertant is kidolgozták. A tervek szerint négy megyei főkapitányságon, Budapest, Zala, Borsod és Szabolcs vármegyékben vetik be kísérleti jelleggel a drónokat.

Óberling József szerint a legfontosabb közlekedési szabály az, hogy mindenkinek úgy kell közlekednie, hogy az élet- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat indokolatlanul ne akadályozzon. „Ha azt az alapkövetelményt megértenék az emberek, hogy figyeljenek egymásra, hogy nézzék, mit csinál a másik, akkor működne a dolog százoldalas jogszabálygyűjtemény nélkül is”.

Lesz-e átlagsebesség-mérés?

Az interjúból kiderül, hogy napirenden van az átlagsebesség-mérés kérdése is. Az ezredes elmondása szerint nem minden út alkalmas az ilyen ellenőrzésre Magyarországon. Úgy véli, a társadalom nem fogadná el az átlagot minimálisan átlépő adat bírságolását. Ugyanakkor még a sztrádákon is nehéz lenne kijelölni szakaszokat, és meghatározni a határt. Mint fogalmazott, az indokolatlanul lassú haladás is balesetveszélyes lehet. Arról is tájékoztatott, hogy jelenleg is zajlik a VÉDA-rendszer fejlesztésének előkészítése. Hozzátette: nem biztos, hogy lesz ilyen pályázatkiírás, majd meglátják. „Gondolkodunk a VÉDA-rendszer fejlesztésén, de ez még nagyon gyerekcipőben jár, ennek keretében is napirenden van az átlagsebesség-mérés kérdése. Civil szervezetek és környezetvédők is részt vesznek abban, hogy merre tovább”.

A VÉDA-rendszer készülékeit mesterséges intelligenciával javítanák fel, a járművezetők arcát azonosító funkcióban is gondolkodnak.

A VÉDA képelemzésen alapuló technológia, ami sebességet is mér. Le tudja olvasni a rendszámot, tehát nem úgy működik, hogy készít egy fényképet, amiről aztán elolvassa egy ember, majd ő bepötyögi a rendszámot.

A mesterséges intelligencián múlik, hogy egy kép elemzésében mennyire tudnak precíznek bizonyulni, például mennyire vehető ki, hogy egy első ülésen ülő személy használja-e a biztonsági övet. A mesterséges intelligencia ma még nem része a VÉDÁ-nak, de a főosztályvezető nem tartja elképzelhetetlennek, hogy egy olyan funkció is bekerüljön, ami alapján kideríthető, hogy egy sofőr használt-e mobiltelefont vagy tartott-e valamit a kezében vezetés közben. „Ezek olyan mértékű technológiát feltételeznek, amelyre a VÉDA-rendszer a jelen állapotában még nem képes, de nem elképzelhetetlen, hogy képes lesz”.

A mesterséges intelligencia haszna, előnyei

Óberling József hozzátette: a mesterséges intelligenciával ma már sokkal több hasznos tevékenységet tudnak végezni, mint korábban. Szerinte ott tartunk, hogy a technológiai fejlődés miatt itt van az ideje egy mostani fejlettségi szintű, magasabb, high-tech rendszernek, ami olcsóbban üzemeltethető.

A már említett arcfelismerő segítségével például megállapítható, hogy van-e egyezőség egy jármű üzembentartója és vezetője között.

Ha ez bebizonyosodik, szankcionálható a szabályszegés. Ezzel persze nem lehet mindenkit nyakon csípni, de az ezredes véleménye szerint az is nagy eredmény, ha tízből három szabályszegőt elkapnak. „Ennek lesz akkora hírértéke, hogy mindenki más is bekapcsolja az övét, márpedig ez a cél. Elgondolkodnak, érdemes-e kockáztatni”.