Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Kövesse a pápalátogatást fotókon, videókon!

Infostart
2023. április 28. 12:17
Reggel fél 9 előtt nem sokkal szállt fel Ferenc pápa repülőgépe a római Fiumicino-repülőtérről, majd délelőtt 10 óra magasságában landolt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

A Szentatyát a katolikus egyház képviselői és a kormány tagjai fogadták a magyar fővárosban, köztük Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A protokolláris köszöntések után gyerekek fogadták, néhányukat meg is simogatta.

Ferenc pápát a saját fehér Fiat 500-as autója is a vörös szőnyeg végén várta, ezzel indult a budai Várba. A Sándor-palota előtti téren Novák Katalin köztársasági elnök fogadta a Szentatyát, ahol katonai tiszteletadással üdvözölték.

A fogadásán megjelentek a közjogi méltóságok, köztük Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke, Varga Zs. András, a Kúria elnöke és Polt Péter legfőbb ügyész, valamint a kormány tagjai.

Ferenc pápa és delegációja a biztosítást végzők gyűrűjében haladt a belváros felé Soroksár érintésével - olvasói videó.