Nyitókép: Infóstart

Megszólalt a kiégett luxusjacht tulajdonosa

Infostart
2023. február 15. 06:52
Varga Miklós szerint a 3 milliárdos hajót teljesen elsüllyesztik. Azt nem tudta megmondani, van-e rajta biztosítás.

Miként arról az Infostart több cikkben is beszámolt, kedden délben kigyulladt a Duna legnagyobb jachtja a budapesti Árpád hídnál, a Hajógyári-sziget déli csücskénél. A hajót még este is oltották.

Az RTL megszólaltatta a 3 milliárd forintnyi összegért vett, egykor a karibi térségben használt hajó résztulajdonosát. Kiderült, hogy a hajó a kikötő tulajdona. Varga Miklós, a Magyar Kikötő Zrt. vezérigazgatója a csatornának elmondta, a hajó már több mint két éve a Hajógyári-szigeti Wiking Yacht Clubnál van, ez alátámasztani látszik az Infostart korábbi értesülését, miszerint 2020 nyarán a Dunakanyar egyik állandó zátonyánál léket kapott a hajó, és azóta a Wiking Yacht Clubban szerelték.

Varga Miklós szerint ebben az időszakban nem dolgoztak rajta, és ő sem tudja, mitől gyulladhatott ki.

InfoRádió/Infostart

Azt nem tudta megmondani a tulajdonos, hogy volt-e rajta biztosítás, és azt sem, mi lesz vele. Azt mondta viszont, hogy a tervek szerint elsüllyesztik, amint sikerül teljesen eloltani, kiemelik és kitalálják, mi legyen vele.