Nyitókép: MTI/Varga György

Az országos mellett helyi népszavazás is lehet a debreceni akkumulátorgyár ügyében

Infostart
2023. január 25. 09:19
Az LMP után a Momentum is lépett.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, hétfőn az LMP országos népszavazást kezdeményezett annak érdekében, hogy csak ott épülhessen Magyarországon akkumulátorgyár, ahol ehhez a helyi lakosság hozzájárul.

A kezdeményezést tartalmazó dokumentum leadása után, a Nemzeti Választási Iroda épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján Keresztes László Lóránt, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke elmondta: súlyos válságokat élünk át, és ilyen időkben rendkívül fontos feladat természeti értékeink megóvása és az önállóságot erősítő gazdaságpolitika érvényesítése.

A Momentum közben arról tájékoztatott, hogy Mándi László debreceni önkormányzati képviselőjük helyi népszavazásra javasolt kérdést nyújtott be a helyi választási bizottsághoz hitelesítése céljából: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Debrecen közigazgatási területén tilos legyen olyan ipari létesítményt létrehozni, amelynek az óránkénti átlagos vízigénye meghaladja a 130 köbméter értéket?”

Az ellenzéki párt meggyőződése, hogy a hatalmas vízigényű és környezetszennyező CATL akkumulátorgyár felépítése nem lehetséges a helyiek bevonása és megkérdezése nélkül. „Több mint kétszázezer ember jövőjéről nem dönthetnek zárt ajtók mögött” – írják.