Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Szigorúbb oltási igazolványos szabályok, rövidebb karanténidő - minden új járványszabály egy helyen

Infostart
2022. január 13. 11:51
Fontos változásokat jelentett be a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely.

Nagyon gyorsan terjed itthon is az omikron variáns, a megbetegedések nagy arányát már ez a koronavírus okozza, és a következő napokban a megbetegedések számának jelentős emelkedésére számítanak - mondta Gulyás Gergely.

Ahogy arról már korábban is volt bejelentés, február 15-től csak oltással lesz érvényes a védettségi igazolás, ennek feltételeiről most részleteket is elárult a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A védettségi igazolvány tehát oltási igazolvánnyá alakul (mert a kormány álláspontja szerint az átesettség az omikron esetében már mást jelent, mint korábban), és csak akkor lesz érvényes ha valaki

  • megkapta mindhárom oltást (vagy Janssen esetében a második, ismétlőnek számító adagot)
  • két oltást kapott és a második dózist nem régebben hat hónapnál.

Akik átestek a Covidon, de még nem járna le a határidejük, február 15-től azoknak sem lesz érvényes az igazolványuk.

A fenti szabályok a felnőttekre vonatkoznak, a gyerekeknél továbbra érvényes malad a két vakcinaadag után az oltási igazolvány.

A kártyákat nem kell bezúzni, a rajtuk lévő QR-kód segítségével ellenőrizni lehet majd, hogy valóban érvényesek-e.

A harmadik oltás és ezután az oltási igazolvány érvényessége (a jelenlegi szabályok szerint) "nem jár le" akkor sem, ha az utolsó dózist hat hónapnál régebben kapta meg valaki. A negyedik oltást ugyanakkor bizonyos feltételekkel lehetővé teszik - az ezzel kapcsolatos bejelentésről itt írtunk.

A kártyák megmaradnak, a rajtuk lévő QR-kód segítségével ellenőrizni lehet majd, hogy valóban érvényesek-e.

Arra a kérdésre, hogy tervezik-e ismét bővíteni azt a kört, ahol megkövetelik majd az igazolvány létét, Gulyás Gergely sem igent, sem nemet nem válaszolt: "a kormány mindig az adott helyzetnek megfelelő döntést hozza meg", mondta. Akinek nincs védettségije, jelenleg főként az 500 főnél nagyobb rendezvényekről van kitiltva, de van még néhány kisebb jelentőségű szabály is.

Elhangzott még, hogy az oltások kötelezővé tétele nincs napirenden, mert úgy látják, hogy az oltási igazolás bevezetése elegendő lehet.

További bejelentés volt a Kormányinfón, hogy mivel enyhébbek a tünetek és gyorsabban is lezajlik a betegség omikronos fertőzés esetén,

a karanténidő is rövidül 7 napra, de 5 nap után tünetmentesség esetén negatív teszttel "szabadulni" lehet.

Iskolai szabályok: ha egy osztálynál megbetegedés történik, 5 napra csökken a karanténkötelezettség, de csak az oltatlanoknál, az oltottaknak nem kell karanténba vonulniuk. (Általános szabály jelenleg, hogy a kontakttá válás utáni karantén az oltottakra nem vonatkozik, ha nincs tünetük.)

A magyar lakosság egyébként 64 százalékban oltott, ez az európai sorrendben az utolsó harmad elejéhez elég - mondta Gulyás Gergely. Megjegyezte: a tünetek ellen minden itthon engedélyezett oltás védelmet nyújt.

Később kérdésre válaszolva elmondta: 5 napnál előbb negatív teszttel sem lehet a karanténból szabadulni, mert addig tart a vírus lappangási ideje. Nem akarták megszüntetni a karantén intézményét, mondta, hozzátéve, más európai országok sem élnek ezzel a gyakorlattal.

Választások: a kormány várakozásai szerint nem lesznek abban az időszakban koronavírus-korlátozások. Elképzelhető viszont, hogy a mozgóurnás szavazások száma magasabb lesz a karanténszabályok miatt - mondta Gulyás Gergely.