Nyitókép: MTI Fotószerkesztőség/Koszticsák Szilárd

Sok bejelentés volt a Kormányinfón - itt megnézheti, lemaradt-e valamiről

Infostart
2022. január 13. 15:04
A védettségi igazolások átalakításától az új árstopon át a nyugdíjkötvényekig és a Budapest Airport megvásárlásáig sok téma szóba került a csütörtöki Kormányinfón.

Alább a legfontosabb bejelentések, az összes elhangzott lényeges témáról pedig a Kormányinfóról készült percről percre tudósításunkban tájékozódhat.

Járvány

A védettségi igazolásból oltási igazolás lesz, vagyis február 15-től csak annak a felnőttnek lesz érvényes a kártyája, aki

  • megkapta a harmadik oltását, vagy
  • a második oltása nem régebbi hat hónapnál.

Az átesettség után már nem lesz érvényes a kártya. Annak hatályát a QR-kód leolvasásával lehet majd ellenőrizni.

Gyerekeknél továbbra is elegendő marad a két oltás.

Rövidül a karantén ideje, 7 nap lesz, és negatív teszteredménnyel 5 nap után szabadulni lehet majd belőle. Ha egy iskolai osztálynál megbetegedés történik, 5 napra csökken az oltatlanok karanténkötelezettsége (az oltottaknak nem kell karanténba vonulniuk, ha tünetmentesek).

Az oltások kötelezővé tétele nincs napirenden, mert úgy látják, hogy az oltási igazolás bevezetése elegendő lehet.

További információk a fenti témákról itt.

A kormány engedélyezi a negyedik oltások beadását, erre orvosi konzultáció után lesz lehetőség. Egyelőre nem tervezik az egészségügyi dolgozók számára kötelezővé tenni ezt a második ismétlő oltást.

További részleteket a negyedik oltásokról, valamint az antigén tesztek ingyenességének vagy ármaximálásának kérdéséről, ebben a cikkünkben olvashatnak.

Árstop

Az infláció elleni negyedik intézkedésként a kormány árstopot vezet be hat termékcsoportnál. A szerdán bejelentett lista egy helyen kiegészült, illetve pontosabb meghatározásokat is közölt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a tájékoztatón. Eszerint a lista:

  • kristálycukor,
  • búzafinomliszt (BL55-ös őrlési típusú),
  • finomított napraforgó-étolaj,
  • sertéscomb (friss és fagyasztott),
  • csirkemell és csirkefarhát (friss és fagyasztott - valószínűleg a csontos és filé a is, ez majd a rendeletből kiderül),
  • 2,8 százalékos zsírtartalmú, UHT típusú tehéntej.

Február 1-jén minden boltnak a saját, 2021. október 15-i árait kell visszaállítania, és három hónapig nem is lehet emelni azokat. Akkor is ezt az árat kell visszaállítani, ha akkor éppen akciós volt az adott termék.

További részletek az intézkedés ellenőrzéséről, pénzügyi hatásáról, illetve arról, hogy a kenyér, a burgonya vagy a tojás miért nem került be az ármaximált termékkörbe, ebben a cikkben olvashatók.

Államfőválasztás

Március 10-én szavaz az Országgyűlés, aznap lesz az utolsó ülése is a jelenlegi összetételben. Részletek itt.

Kiderült még, hogy

  • a kormány megvárja a választásokat a Budapest Airport visszavásárlásával.
  • a nyugdíjkötvényről még nem tárgyalt a kormány, de az Államadósság Kezelő Központnak van kész koncepciója, csak le kell ezt porolni.
  • nincs döntés a nyelvvizsga-amnesztiáról.
  • városrehabilitációs rozsdaövezeteket még nem jelölték ki.
  • a leégett szentesi sportcsarnokot a kormány közpénzből újjáépíti.
  • az 5000 fő alatti települések polgármesterei lehetőséget kapnak az illetményemelésre.

A teljes Kormányinfó alább nézhető meg (majdnem teljes, a Facebook-közvetítés 1-2 perces késéssel kezdődött a kormány közösségi oldalán).


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kormányinfó - Gulyás Gergely bejelentései (a kérdések nélkül)
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást