Nyitókép: MTVA/Bizományosi/Róka László

Városháza-ügy: most egy fénykép került elő

Infostart
2021. november 18. 18:23
A Városháza eladásáról szivárogtató Anonymus-maszkos férfi szerint bizonyítéka van arra, hogy a főváros jó pár ingatlanját akarta közvetítők révén értékesíteni, és a Városháza miatt már legalább öt külföldi hátterű befektetői csoporttal tárgyaltak.

Csütörtökön ismét jelentkezett a Városháza eladásáról információkat szivárogtató Anonymus-maszkos alak, aki ezúttal hangfelvétel helyett egy fényképet tett közzé, amelyen az eddig publikált hangfelvételeken hallható Gansperger Gyula és Bajnai Gordon volt miniszterelnök látható együtt – írja az Index.

„Azt hittem, végre felfogták. De úgy látszik, még mindig nem érti a főváros vezetése, hogy miről is van itt szó. Pedig megvolt a lehetőség, hogy őszintén elmondják az igazságot. Ehelyett mindent és mindenkit letagadnak, és sebtében összehívott sajtótájékoztatón próbálnak előre menekülni. De minden hiába, lassan be kellene vallani a dolgokat" – mondja a felvételen a férfi, és azt állítja, a főváros jó pár ingatlanját akarta közvetítők révén értékesíteni, és a Városháza miatt már legalább öt külföldi hátterű befektetői csoporttal tárgyaltak, és szerinte erre bizonyíték is van. Ehhez adalékként csatolta a fényképet, amely önmagában persze egyelőre nem tesz hozzá sokat a rejtélyes ügyhöz.

Mint ismert, az Index írt először egy szerződésről, amely szerint a fővárost vezető koalícióhoz köthető üzleti körök eladnák a Városházát, de Karácsony Gergely főpolgármester tagadta az állítást, és azt állította, hogy csak különböző hasznosítási verziók készültek, és végül a főváros ügy döntött, nem adja el az ingatlant. A később kiszivárgó hangfelvételek tanúsága szerint azonban még idén májusban is eladásra kínálta a Városházát Barts J. Balázs, a főváros vagyonkezelőjének vezérigazgatója.

Ezek után Karácsony Gergely fegyelmiben részesítette a vezérigazgatót, mivel a főpolgármester állítása szerint a tudta és engedélye nélkül a Városháza eladásáról beszélt a BFVK vezetője, amikor elvileg már döntés született arról, hogy nem eladó az ingatlan.

Aztán egy újabb hangfelvételen vélhetően Gansperger Gyula beszél idén október 6-án egy ismeretlen férfival arról, hogy Berki Zsolt – aki a korábbi felvételek szerint állítólag szerződést kötött a Városháza eladására egy ingatlanirodával – "frontol" az ügyletekben, azaz a nevét adja egy háttérben maradó vevő helyett, és felbukkan az állítólagos történetben egy Berki József nevű ember is, aki „a testvére vagy az unokatestvére” Zsoltnak. Berki Józsefről azt mondja a beszélő a felvételen, hogy korábban Kiss Péter szocialista politikus jobbkeze volt, még abban az időben, amikor Budapest jelenlegi főpolgármester-helyettese, Kiss Ambrus volt Kiss Péter titkárságvezetője, és szerinte ők egyfajta "jutalékos rendszert" működtetnek a Városházán. A fővárosi vezetők visszautasították a korrupciós vádakat, egyúttal feljelentést és sajtó-helyreigazítási pereket helyeztek kilátásba.

A Városháza ügyéről megkérdezték Gulyás Gergelyt is a csütörtöki Kormányinfón, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, a kormány ilyen ügyekkel nem foglalkozik, de hozzátette, szomorúan látják azt a káoszt, hogy a főpolgármester állítása szerint nem is tud arról, hogy el akarják adni a munkahelyét. "Ráadásul az volt a választási ígéret, hogy az épületet felújítják, az udvarán pedig közparkot létesítenek, de egyik sem valósult meg" – mondta a miniszter.

Egy másik kérdésnél kifejtette: szerinte az, hogy a vagyonkezelő vezetője megúszhatta egy figyelmeztetéssel, azt mutatja, hogy Karácsony Gergelynek mégis lehetett tudomása az eladási szándékról, különben súlyosabb lett volna a büntetés.

Az ügyben már több eljárás is indult, Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő feljelentése nyomán a Nemzeti Nyomozó Iroda már elrendelte a nyomozást, de hivatali vesztegetés miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Városháza-ügyben Volner János független országgyűlési képviselő is.