260 ezer forint lehet a garantált bérminimum - a nap hírei

Infostart
2021. október 21. 22:10
A minimálbér 200 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig várhatóan 260 ezer forintra emelkedik. Az év végén vagy a jövő év elején megszülethet a szerződés a Budapest Airport megvásárlásáról. Az emelkedő energiaárakról is tárgyalnak az uniós tagországok vezetői a csütörtök este megkezdődött kétnapos csúcstalálkozón. A nap legfontosabb hírei október 21-én.

A minimálbér 200 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig várhatóan 260 ezer forintra emelkedik januártól - mondta a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója. Nagy Márton egy szegedi konferencián megerősítette, hogy a bérköltségek mérséklése érdekében a kormány 4 százalékos munkáltatói járulékcsökkentést javasol, és megfontolja az Iparkamara javaslatát, hogy a kis- és közepes vállalkozásoknak jövőre is a helyi iparűzési adó felét kelljen csak befizetniük.

Az év végén vagy a jövő év elején megszülethet a szerződés a Budapest Airport megvásárlásáról – közölte a miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely a kormányinfón azt mondta, hogy már csak a technikai kérdések vannak hátra a szerződéskötéshez. Úgy fogalmazott, hogy az eladói és a vevői szándék találkozik. A miniszter hozzátette, hogy más hasonló beszerzést nem tervez a kormány.

Az emelkedő energiaárakról, az erősödő migrációról, a koronavírus-járvány okozta válságról és a klímaváltozásról is tárgyalnak az uniós tagországok vezetői a csütörtök este megkezdődött kétnapos csúcstalálkozón. Orbán Viktor miniszterelnök előzetesen azt hangsúlyozta: az európai demokráciát sodorják veszélybe azok, akik az egekbe emelik az áram és a gáz árát, a környezetvédelmi előterjesztés pedig lerombolja a középosztályt azzal, hogy tovább emeli a mostani magas árakat is. Angela Merkel német kancellár megfontolt választ vár a növekvő energiaárakra, az unió piacának közös szabályainak betartásával.

Varsó nyitott a párbeszédre és megoldásra törekszik a lengyel alkotmánybíróság október elején hozott döntéséről, de nem enged a zsarolásnak. Erről Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök beszélt Brüsszelben, az uniós tagállamok vezetőinek kétnapos ülése előtt, amelyen ez a téma is napirenden szerepel. Orbán Viktor kormányfő ismét kiállt a lengyel döntés mellett. Angela Merkel német kancellár azt hangsúlyozta: támogatja az Európai Bizottságot abban, hogy jogi intézkedéseket fontolgat Lengyelországgal szemben, ugyanakkor a politikai párbeszéd folytatását szorgalmazta Varsóval, bármilyen lépés meghozatala előtt.

Illegitimnek nevezte a lengyel alkotmánybíróságot állásfoglalásában az Európai Parlament. A közlés szerint a lengyel alkotmánybíróság nem független, és alkalmatlan a lengyel alkotmány értelmezésére. Az EP-képviselők sajnálatosnak nevezte a lengyel alkotmánybíróság október eleji döntését. A képviselők arra szólították fel az Európai Bizottságot: indítsa el a jogállamiság feltételrendszerről szóló rendeletben szereplő eljárást, szakítsa meg vagy függessze fel az uniós pénzek kifizetését.

Várhatóan csak jövőre dönt a Szputnyik vakcina jóváhagyásáról az Európai Gyógyszerügynökség – értesült a Reuters. A hírügynökség név nélkül nyilatkozó forrása szerint a szervezet még mindig nem kapott meg minden szükséges adatot a vizsgálat lefolytatásához. Ha a várt információk november végéig megérkeznek, akkor a jövő év első negyedévében születhet döntés a Szputnyik európai engedélyezéséről. Az Európai Gyógyszerügynökség tavasszal indította meg a vizsgálatot, és az eredeti tervek még arról szóltak, hogy nyárra megszülethet a döntés.

Szigorított a járvány elleni óvintézkedéseken a cseh kormány. Hétfőtől újra kötelező lesz a védőmaszkok viselése minden zárt helyen, beleértve a munkahelyeket és a tömegrendezvényeket is, függetlenül a résztvevők számától. November elsejétől pedig csak azok látogathatják a vendéglőket, akik be vannak oltva, illetve bizonyítani tudják, hogy már túlestek a betegségen. Jelenleg a maszkviselés a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben kötelező. Csehországban az utóbbi időben rendkívüli módon megromlott a koronavírus-járványhelyzet.

Elkezdődött és a tervek szerint csaknem hat hétig tart a Német Szociáldemokrata Párt, a Zöldek és a liberális Szabad Demokrata Párt koalíciós tárgyalása. Sok vita várható a menekültek és a munkavállalás céljával érkező külföldiek, az adórendszer és az államháztartás kérdéseiben, és az éghajlatváltozás megfékezéséért folytatott küzdelem ügyében. A tárgyalások fő szakasza október 27-én kezdődik, és november 10-ig tart. A koalíciós szerződést legkésőbb november végére öntik végső formába.

Romániában Nicolae Ciuca védelmi minisztert bízta meg kormányalakítással az államfő.Az elnök arra hivatkozott, hogy sürgősen teljes jogkörű kormányra van szükség a koronavírus-járvány miatti egészségügyi válság közepette. Romániában ez már a második kormányalakítási kísérlet, amióta a parlament megbuktatta a kormányzó Nemzeti Liberális Párt elnöke által vezetett jobbközép koalíciós kormányt.

Vádat emeltek az ellen a 25 éves brit férfi ellen, akit Sir David Amess brit parlamenti képviselő meggyilkolásának gyanújával vettek őrizetbe a múlt héten. A Scotland Yard bejelentette, hogy az őrizetbe vett férfi ellen gyilkosság és terrorcselekmények előkészítése címén hivatalosan vádat emeltek. A rendőrség most első ízben nevezte meg a vádlottat. Egybehangzó brit médiaértesülések szerint Ali Harbi Ali Londonban született egy szomáliai család gyermekeként.

Dalnoki Bence nyerte a Bocuse d’Or magyar döntőjét. Bíró Lajos a Magyar Bocuse d'Or Akadémia új díját, az Ételmű-díjat vehette át. A Hungexpón tartott döntőben négy szakács mérte össze tudását. A versenyzőknek a szokott módon két ételt kellett készíteniük, egy hal- és egy húsételt. A Magyarországon megrendezendő európai válogató március 22-én lesz.