Két újabb országban fogadják el a magyar oltásigazolványt - a nap hírei

Infostart
2021. május 1. 21:56
Megkezdődhet a gazdaság újraindítása - áll az Európai Bizottsághoz benyújtott magyar konvergencia programban. 20 év után hivatalosan is megkezdték a kivonulást Afganisztánból a NATO csapatok.

Megkezdődhet a gazdaság újraindítása, amelyet a Gazdaságvédelmi és a Gazdaság-Újraindítási Akcióterv, valamint az eredményes oltási program tesz lehetővé - áll az Európai Bizottsághoz benyújtott Konvergencia Programban. A dokumentum tájékoztat a kormány gazdaságpolitikai céljairól, különös tekintettel a koronavírus-válság hatásaira és az arra adott gazdaságpolitikai válaszokra. A pénzügyminisztérium az idénre 4,3, jövőre 5,2 százalékos növekedést jelez előre. 2021-re 7 és fél százalékos, majd az azt követő évekre folyamatosan csökkenő hiánnyal számol. Magyarország államadóssága 2025-re előreláthatólag a bruttó hazai termék 73,1 százalékára mérséklődik.

Szlovéniába és Bahreinbe is lehet utazni bármilyen oltással - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter közölte: a Szlovéniával kötött megállapodás már mától érvényes a Magyarországon felhasználási engedéllyel rendelkező valamennyi, így a kínai és az orosz vakcinákkal oltottak számára is. A tárcavezető kiemelte: Bahreinbe hétfőtől utazhatnak a magyar állampolgárok tekintet nélkül arra, hogy melyik oltást kapták meg.

Egy nap alatt 161 ember halt meg a koronavírus okozta betegség szövődményeiben, újabb 1.951 embernél igazolták a kórokozót. 5.191 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 621-en vannak lélegeztetőgépen. Az aktív fertőzöttek száma 236 ezer körülire csökkent. A járvány kezdete óta már több mint 781 ezren kapták el a vírust és több mint 27 ezer 700-an haltak meg a betegségben. A beoltottak száma meghaladja a 4 millió 23 ezret, csaknem 2 millióan már a második adagot is megkapták.

A munka tisztelete megkérdőjelezhetetlen - hangsúlyozta május elseje, a munka ünnepe alkalmából a Facebookon közzétett bejegyzésében a pénzügyminiszter. Varga Mihály kiemelte: a baloldali felfogással és gyakorlattal ellentétben Magyarországot nem a segély és a munkanélküliség, hanem a munka viszi előre. Hangsúlyozta: a magyar gazdaság sikere, hogy 10 év alatt 3,7 millióról 4 és fél millióra nőtt a munkából élők száma.

A többi között a garantált munka bevezetését nevezte az egyik eszköznek a megélhetési válság elkerüléséért a főpolgármester a munka ünnepe alkalmából. Karácsony Gergely a Facebook-oldalán úgy fogalmazott: ennek lényege, hogy a munkájukat elvesztők dönthetnek úgy, hogy nem kérik a végkielégítésüket, hanem felveszik őket egy állami foglalkoztatási társaságba.

A munkások érdekében szólaltak fel baloldali pártok és szervezetek tagjai a Városligetben. Szanyi Tibor, az Igen, Szolidaritás Magyarországért Mozgalom miniszterelnök-jelöltje bejelentette: a párt szeptember 11-éig aláírásgyűjtésbe kezd, hogy Magyarországon a havi nettó minimálbér 250 ezer forintra emelkedjen. (Összeállításunk a pártok, politikusok nyilatkozatairól online itt olvasható.)

Jóváhagyta a Moderna amerikai gyógyszergyártó által kifejlesztett koronavírus elleni vakcina vészhelyzeti alkalmazását az Egészségügyi Világszervezet. A WHO jóváhagyása azon országoknak kedvez leginkább, amelyeknek nincsenek saját kapacitásaik a gyógyszerek hatékonyságának és eredményességének bevizsgálására. A jövő héten a kínai Sinopharm és a Sinovac oltóanyagára is rákerülhet a WHO pecsétje.

Nemzetközi imamaratont indított a koronavírus-járvány végéért Ferenc pápa. Az imádságot május végéig minden nap a világ más és más pontján rendezik. A sorozatot személyesen indította el a katolikus egyházfő. A világ 30 Mária-kegyhelye is csatlakozik a globális imához, amelyet minden este 6 órakor közvetítenek.

Május 15-ig meghosszabbította Horvátország a járványügyi intézkedéseket. Ezek főként az összejövetelek létszámkorlátozását és az üzletek nyitvatartási rendjének szabályozását érintik. A sporteseményeket nézők nélkül lehet csak megrendezni. Az éjszakai szórakozóhelyek továbbra sem nyithatnak ki. Az országban a szigorítások megyénként is változnak.

20 év után hivatalosan is megkezdték a kivonulást Afganisztánból a NATO csapatok. A katonai felszereléseket már hetekkel korábban elkezdték elszállítani az ázsiai országból az amerikai és a szövetséges katonák. Elemzők szerint a kivonulás újabb polgárháborúba taszíthatja Afganisztánt, illetve lehetővé teheti a 2001-ben elűzött tálibok visszatérését.

Sikerült előrelépni az Irán és az Egyesült Államok közötti közvetett egyeztetéseken Washington esetleges visszatéréséről a 2015-ben kötött hathatalmi atomalkuhoz. A felek megállapodtak abban, hogy jövő pénteken újra tárgyalóasztalhoz ülnek. Joe Biden amerikai elnök szeretne újra csatlakozni az iráni atomprogramról szóló megállapodáshoz, de egyelőre az öt másik nagyhatalom közvetítésével folynak az egyeztetések az amerikai tárgyalók és Irán között Bécsben.