Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Az EKSZ visszaállítaná az első ajtók lezárását

InfoRádió
2020. szeptember 25. 19:11
A tavaszihoz hasonlóan ismét a buszok elejének lezárását kéri a járművezetők védelmében az Egységes Közlekedési Szakszervezet. Az érdekvédelmi szervezet elnöke az InfoRádiónak úgy fogalmazott: több tucat járművezető fertőződött már meg a második hullámban. A BKV reagálásban emlékeztet, ismereteik szerint az érintettek egyike sem munkavégzés közben kapta el a vírust.

Végre pénzbírsággal is fenyegetik azokat az utasokat, akik nem viselnek maszkot, és ez láthatólag széles körben hatott – fogalmazott Naszályi Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke, aki hasonlóan fontos kérdésnek tartaná, hogy a járművezetők is meg legyenek óvva a megfertőződéstől. Emlékeztetett, a szakértői véleményekből is kitűnik, legfőképp akkor van valaki kitéve veszélynek, ha hosszabb ideig tartózkodik egy beteg közelében, ezért a szakszervezet dolgozói azt szeretnék, hogy ismét legyenek lekordonozva a járművek első ajtói, csakúgy, mint tavasszal, hiszen most az akkorinak a többszörösére nőtt a fertőzések száma.

Naszályi Gábor kiemelte, egyrészt megbetegedni sem szeretnének a járművezetők, másrészt szeretnék, hogy ha mégis megtörténik a fertőzés, akkor a jelenlegi

60 százalékos betegállományi juttatás helyett a 100 százalékos, úgymond üzemi baleseti térítést kapja.

A szakszervezeti vezető az InfoRádió kérdésére válaszolva arra is kitért, hogy nincs minden járaton zárt vezetői fülke, miután valahol csak egy plexilap választja el a sofőröket az utasoktól, míg az agglomerációs járatokon egyáltalán nincsen fülke, ami védené a sofőrt. A sofőrök maszkviselésének kérdésével kapcsolatban elmondta, a kormányrendelet egyértelműen fogalmaz, miszerint

a tömegközlekedésben kötelező a maszkviselés, tehát nem mentesíti semmi a buszvezetőket sem ez alól.

Naszályi Gábor ennek ellenére úgy véli, a zárt fülkében, külön légtérben helyet foglaló járművezetőkre ezt nem kellene alkalmazni.

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet információi szerint bár még mindig nem mondható magasnak, de a korábbiakhoz képest sokszorosára nőtt a covidos sofőrök száma a koronavírus-járvány második hullámában.

Reagált a közlekedési társaság

A BKV munkavállalói körében a Covid-19 járvánnyal kapcsolatos megbetegedések száma kifejezetten alacsony. Közel 10 ezer munkatársunk közül jelenleg a teljes munkavállalói állomány egy ezreléke érintett, mivel – bár a fertőzöttek száma folyamatosan változik – az aktív esetek száma átlagosan 10 fő – fogalmazot a BKV Zrt.

Mint írják, a rendelkezésükre álló ismeretek szerint

az érintettek egyike sem munkavégzés közben kapta el a fertőzést.

Ebben minden bizonnyal közrejátszanak a munkáltató által időben, jól átgondolt módon meghozott, és végrehajtott járványügyi intézkedések – teszik hozzá. Ahogy már többször elmondták, a biztonságos munkavégzés érdekében kollégáikat folyamatosan ellátják a megfelelő mennyiségű védőfelszereléssel:

maszkokkal, kézfertőtlenítő szerekkel, gumikesztyűkkel.

A társaság közölte, valamennyi szakterületén – mind a járművek, mind pedig a létesítmények tekintetében – a hagyományos takarítási technológián és gyakoriságon túlmenően olyan speciális fertőtlenítő eljárásokat vezetetett be, amelyek csökkentik a vírus különböző felületekről történő terjedését, és esetleges fertőzését.

Rámutattak: a járművezetőik védelmében az autóbusz és trolibusz vezetőállásokat a BKV által üzemeltett járműveken zárttá tették. A villamos járműtípusok (a Hannoveri villamosok kivételével) az utastértől elkülönített, zárt vezetőfülkével rendelkeznek, így azokon a járvány tavaszi időszakában sem volt szükséges és indokolt az első ajtók lezárása. A Hannoveri villamosok esetében a vezetőfülke és utastér közötti réseket gumiprofillal zárták le. Mindezek mellett folyamatosan figyelemmel kísérik a járványhelyzet alakulását, hogy szükség esetén további intézkedéseket hozhassanak.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
EKSZ: élesítse újra a BKV a hatékonynak bizonyult óvintézkedéseket
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást