Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Viszlát, autók a Belső-Ferencvárosban? Íme a tapasztalatok

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2020. július 29. 19:22
A főváros több kerületében, összesen tizenöt helyszínen kezdődnek közlekedésbiztonsági és forgalomcsillapítási mintaprojektek. Belső-Ferencvárosban két helyen is tesztelik az autók kizárását. Az eddigi tapasztalatok pozitívak, így nemcsak a Bakáts térnél, de a Ráday utcán is megszűnhet az autós forgalom – közölte a IX. kerületi alpolgármester.

Reiner Roland az InfoRádiónak nyilatkozva kifejtette: a ferencvárosi mintaprojektek egyike mintegy kettő hónapja tart, pünkösd óta. Ennek keretében hétvégente forgalomcsillapító lezárásokat vezetnek be, a Kiskörút–Üllői út–Kinizsi utca, illetve Közraktár utca közötti területet elzárva az autós forgalomtól.

A különböző behajtási pontokon a közterület-felügyelők

kizárólag azokat engedik be, akiknek oda szóló lakcímkártyájuk van, ezáltal jelentősen csökkentik az átmenőforgalmat

– magyarázta az alpolgármester, kiemelve, hogy az első néhány hétvégén mért számok alapján az oda érkező autósok harmadát-negyedét engedték csak be, vagyis

túlnyomó részük amúgy csak átfurikázott volna a terület belső részén.

A másik projekt, amely a Belső-Ferencváros, tehát a Bakáts tér és környékének a rendezését célozza, még csak néhány hete indult, és a nyár végéig fog tartani. Ez egyfajta „előkészítő tesztüzem”, ugyanis a jövő évben az említett Bakáts tér teljes egészében meg fog újulni, kiegészülve a kocsik elől teljesen lezárt utcákkal.

A Ráday utca környékével kapcsolatban úgy fogalmazott, ott szintén egy hétvégi lezárásról van szó, tekintve, hogy napközben nem lenne lehetséges teljes egészében kizárni a forgalmat. A távlati célokban ugyanakkor szerepel, hogy

legalább a Ráday utcát magát egy teljesen forgalomtól elzárt területté alakítanák

belátható időn belül.

Az alpolgármester szerint a hétvégi tapasztalatok azt mutatják, hogy az érintett területek lakói örülnek a kevesebb autónak, ugyanakkor megjegyezte, elsősorban arról az időszakról van szó, amikor a veszélyhelyzet idején elrendelték az ingyenes parkolást, így sokan nem tudtak megállni a saját környékükön. Számukra meglepő volt: ha csak azokat engedik be, akik ténylegesen ott laknak, rögtön tudnak parkolni – fogalmazott Reiner Roland, aki szerint önmagában az, hogy a Ráday és a Lónyay, illetve a környező kis utcákon végig lehetett sétálni, kerékpározni, azt alapvetően szerették.

A Bakáts tér átalakítása nagyjából két hete zajlik, így annak esetében egyelőre még csak gyűjtik a visszajelezéseket. A lakosoknak, úgy tűnik, még hozzá kell szokniuk ahhoz, hogy más útvonalakon tudnak távozni a belső részből, de erről néhány héten belül lehet majd alaposabb ítélet mondani – fogalmazott Reiner Roland.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Forgalomcsillapító mintaprojektek a IX. kerületben – Reiner Roland alpolgármester
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást