Nyitókép: MTI/Komka Péter

PDSZ: saját zsebből távoktattak a tanárok

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2020. június 26. 08:19
Átlagosan 51 ezer forintot költöttek körülményeik innovációjára. Egy tanárszakszervezet most azt várná, hogy a kormány valahogy kompenzáljon, és vonja le a tanulságokat.

A tanárok csaknem felének kellett saját zsebből beruháznia ahhoz, hogy a digitális munkarendben is folyhasson az oktatás. A pedagógusok átlagosan mintegy 51 ezer forint értékben vásároltak számítástechnikai eszközöket vagy fizettek elő gyorsabb internetkapcsolatra – derül ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos felméréséből.

"43 százaléknyi azon kollégák száma, akik belenyúltak a zsebükbe, 51 ezer forint volt körülbelül az az átlagos összeg, amely minimálisan kellett az átálláshoz az ő részükről" - ecsetelte felmérésük eredményét az InfoRádióban az érdekképviselet vezetője, Szűcs Tamás.

Volt olyan tanár, akinek laptopot kellett vásárolnia, voltak, akiknek "csak" webkamerát, illetve internetszolgáltatást kellett bővíteni.

"Ismerek olyan, matematikát tanító kollégákat, akik kifejezetten olyan táblát vettek, amelyen ha dolgozott, a diák úgy látta, mintha az ő monitorán zajlana a példa levezetése.

Egy ilyen tábla is 30 ezer forint körüli összeg. Sokféle módszer volt most..." - folytatta Szűcs Tamás.

Szűcs Tamás egyelőre nem tud arról, hogy bárki kompenzálná a kiadásokat a tanároknak, de ez ügyben a PDSZ kérdéssel fordul a kormány felé.

A felmérésben arra is rákérdeztek, hogyan alakult a karanténidőszak alatt a tanárok szabadideje.

"A kollégák 80 százaléka mondta azt, hogy több időt fordított az oktatásra, mint korábban, de már eleve 50 óra fölött volt a heti terhelés. Elképzelhetjük, hogy ha valaki erre rádolgozik otthon 10-20 órát, akkor mi lesz a családjával" - érzékeltette a helyzetet az érdekképviselet vezetője.

Szűcs Tamás szerint a felmérés általános tanulsága, hogy :

"roppant felkészületlen az oktatásirányítás,

alig volt olyan válaszadó, aki azt írta volna, hogy a fenntartótól vagy az oktatásirányítástól segítséget kapott. Az egész digitális oktatási stratégia nem létezik tulajdonképpen".

A másik tanulság a szakszervezeti vezető szerint az, hogy tartalmak közlésére használták az eszközöket a tanárok, nem annyira a módszertani megújulásra, így is nagy teljesítmény volt, hogy alapszinten meg tudtak felelni a kihívásnak a pedagógusok.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
PDSZ-felmérés a digit oktatásról - Szűcs Tamás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást