Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Orbán Viktor: pénteken indul a nemzeti konzultáció

Infostart
2020. május 29. 07:57
Tíz éve lépett hivatalba másodszor miniszterelnökként Orbán Viktor, ennek kapcsán terjedelmes interjút adott pénteken a Kossuth rádióban. A kormányfő elmondta, hatalmas harc kezdődött 1990-ben, de 2010-ben lezárták azt.

Péntek reggel ismét a Kossuth rádió vendége volt Orbán Viktor miniszterelnök. A teljes interjút ITT hallgathatja meg.

A kormányfő - aki éppen pénteken 10 éve, hogy másodszor is hivatalba lépett - elmondta, összeszámolni is nehéz, mennyi kormányzati év van mögötte.

"1990-ben nem sikerült olyan változást elérni, amely meg tudta volna újítani Magyarországot. A kommunistákat lenyomtuk, a szovjeteket kiszorítottuk, elrendeztük, amit kellett, a magyarok kezükbe vették az ország jövőjét, de sajnos nem zárult le a folyamat az első antikommunista kormányfővel, Antall Józseffel, hanem hosszú harc kezdődött" - idézte fel a kormányfő.

Szerinte a rendszerváltozás után

hol a múlt, hol a jövő nyert választást,

2010-ben viszont az volt az elképzelés, hogy "a jövőnek kell nyernie", ebben Schmitt Pálnak államfőként elévülhetetlen érdemei vannak, illetve az akkori nemzeti konzultációnak.

A 2010-es munka azonban elsősorban válságkezelő tevékenység volt, erre kaptak kétharmados felhatalmazást.

"Amikor beütött a baj, azok is ránk szavaztak, akik nem kedvelnek minket különösebben"

- fejtegette. Nem akart úgy válságot kezelni, ahogy a szocialisták kezelték, hogy "minden bőrt lehúznak a családokról", de Matolcsy György "lebillentette a koronát" a liberális közgazdászok fejéről.

Volt egy "magasabb rendű célja" is: világ életében úgy nevelték, hogy "ő egy nagy nemzet gyermeke", ezt pedig meg kell mutatni.

Az idő a legfontosabb

A rendkívüli jogrend helyett járványügyi készültség lép életbe heteken belül Magyarországon. Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta, a rendkívüli jogrend a legjobb döntés volt az elmúlt években.

"A legfontosabb az idő. Minden döntést a lehető legjobb pillanatban kell meghozni"

- érvelt a kormányfő, aki szerint belül maradtak az alkotmány keretein azzal, hogy rendeletekkel alkothat a kormány törvényt, a parlament megkerülésével, "ilyenkor akár órák is számítanak".

Júniustól azonban már nem alkothat a kormány olyan rendeletet, amely helyett törvényt kell alkotni.

"Azt mondják a professzorok és a tanácsadók, hogy ősszel visszatérhet egy járványhullám, az pedig nem érhet minket úgy, ahogy az első ért. Ezt hívjuk járványügyi készültségnek" - folytatta.

Szerinte Magyarország sikeresebben védekezett a nyugatnál, mégpedig azért, mert minden intézkedést korábban hozott meg, mint Nyugat-Európa.

Fel kell szerinte készülni arra is, hogy egyes helyeken most is nőhet a fertőzöttek száma, ezért arra utasította az operatív törzset, hogy jöjjön létre egy

bevetési egység

ennek kivédésére. Megerősítette azt is, bővítik az országos tisztifőorvos jogköreit.

Orbán Viktor kijelentette, a magyar emberek ezekben a hónapokban összefogtak, nagyon fegyelmezettek is, és nem szabad elmenni szó nélkül amellett, hogy Magyarországnak nagyon kiváló szakemberei vannak az egészségügyben.

Konzultáció, piros lámpa

Bejelentette, hamarosan indul a nemzeti konzultáció, amely "egyetértési pontok" létrehozására ad lehetőséget: péntek délután indul, témája a koronavírus, a járvány kezelése és a gazdaság újraindítása, valamint a "második Soros-terv".

Az uniós kárenyhítő csomagról is elmondta a véleményét: "azt találták ki, hogy 700 milliárd euró közös hitelt vesz fel az unió harminc évre, de ilyenkor

a magyar ember fejében kigyullad a piros lámpa,

hisz a visszafizetésre is közös garanciát vállalna". Nem utasítja el ezt azonnal, hanem azt javasolja, hogy ezt alaposan tanulmányozzák át, annál is inkább, mert a javaslatnak része egy bizonyos pénzosztás is, igaz, "abszurd és perverz" módon.

Orbán Viktor úgy látja, a magyar gazdaság válságkezelése a 2010-es mintát követi, ami egyszer már bevált.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!