Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Elemző: jó úton halad a Jobbik az 5 százalék felé

InfoRádió
2020. május 28. 15:12
Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője szerint Jakab Péter pártelnök "faék egyszerűséggel", de ügyetlenül másolja a Fidesz-vezetést. Úgy vélte, a Jobbiknak arra is nagyon rosszak az esélyei, hogy önálló pártként bekerüljön a parlamentbe 2022-ben.

Ismert, a szerdai napon a Jobbik három parlamenti képviselője - Sneider Tamás, Varga-Damm Andrea és Farkas Gergely - is otthagyta a párt országgyűlési képviselőcsoportját. Reagálásában a párt elnöke, Jakab Péter azt mondta, nem az a lényeg, ki megy, hanem hogy ki marad. Előzőleg Sneider Tamást a pártvezetés kérte, hogy a parlamenti alelnökség helyett inkább a párt szociális programjával foglalkozzon - később ezt a kérést visszavonták -, Varga-Damm Andreával szemben pedig arra hivatkozva léptek fel, mert témafelelősként az ő javaslata alapján szavazták meg az állami megfigyelőrendszerről szóló salátatörvényt.

"Személyi ellentéteket látok most a Jobbikon belül, hiszen ezek a személyek, akik most egymásnak ugrottak, egyetértettek a néppártosodás folyamatával, Varga-Damm Andrea emblematikus figurája volt ennek a folyamatnak, Vona Gábor hívására érkezett a Jobbikba" - emlékeztetett az InfoRádióban Nagy Attila Tibor, aki szerint most vélhetően

megpecsételődött a Jobbiknak mint pártnak a sorsa,

"jó úton halad" az 5 százalékos teljesítmény felé.

A folyamatot az elemző Jakab Péter pártelnök stílusához köti, ő már a tavalyi pártelnöki bejelentkezéskor jelezte, hogy "másolni kívánja a Fideszt", poroszos pártfegyelmet szeretne a Jobbikon belül megvalósítani, a pozíciókat a saját embereivel kívánja felölteni, és "aki nem áll be a sorba, az legyen kedves távozni". Ilyen "faék egyszerűségűnek" látja Nagy Attila Tibor a pártelnökség logikáját a Jobbikban, "csak hát egy profi pártelnökség ennél egy kicsit ügyesebb".

Azonban az elemző azt is hozzátette: a Jobbik válsága a 2018-as választás óta tart, nem kizárólag a Jakab Péter-féle elnökség tehető érte felelőssé.

"A Jobbiknak akkor nem sikerült legyőznie a Fideszt, Vona Gábor távozott a párt éléről, alapszervezetek sora szűnt meg van épült le az elmúlt két évben. A pártnak most már arra is nagyon kicsik az esélyei, hogy önállón a parlamentbe jusson" - húzta alá.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nagy Attila Tibor elemző a Jobbikról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást